Lengyelországban az utóbbi időben egyre több szó esik a nyilvánosságban egy esetleges lengyel–ukrán föderatív állam létrehozásának esélyeiről. Ez egyelőre nem több fikciónál, nagyrészt a sajtóban vitatkoznak róla, de már politikusok is megszólaltak pró és kontra az ügyben.

A vitát Marek Budzisz közírónak a wPolityce.pl portálon megjelent cikke indította el, melyben gondolkodást sürgetett a közös államalakulat eszmei alapjairól. Szerinte a lengyel–ukrán föderáció legkésőbb tíz év múlva megvalósulhat. Tomasz Sakiewicz, a Gazeta Polska főszerkesztője az elgondolással egyetértve hetilapjában azt írta, hogy az ukránok régóta szeretnék visszaállítani a történelmi lengyel köztársaságot, a Rzeczpospolitát (melyhez a mai Nyugat-Ukrajna is tartozott Litvániával és a mai Belarusz nagy részével együtt).

Néhányan emlékeztetnek arra, hogy 1920-ban létezett már egy kérészéletű lengyel–ukrán államközösség, ­az úgynevezett Pilsudski–Petljura-szövetség, amikor az alakuló önálló ukrán, illetve újjászülető lengyel állam együtt harcolt a közös ellenség, Szovjet-Oroszország ellen.

A föderáció létrehozása mellett érvelt többek között Jerzy Marek Nowakowski történész, publicista, korábbi helyettes államtitkár, többszörös nagykövet és Romuald Szeremietiew volt nemzetvédelmi miniszterhelyettes is. De jelenlegi kormányzati tisztségviselőknél is felbukkan ez a koncepció. Lehet ilyen olvasata Andrzej Duda elnök május 3-i alkotmánynapi ünnepi szónoklatának is, melyben „két nemzet eljegyzéséről” beszélt.

És ebbe az összefüggésbe illeszkednek a közelmúltbeli kijevi lengyel–ukrán kormányközi konzultációk is, melyek nyomán több megállapodást írtak alá, egyebek között az energetika és a klímapolitika terén, valamint Ukrajna háború utáni újjáépítésének ügyében.

Többen a föderatív állam létrehozása ellen foglalnak állást. Jan Fiedorczuk közíró a Do Rzeczy hetilapban egyenesen halálos veszélynek minősítette a lengyel nemzeti érdekek szempontjából a közös államalakulat ötletét, melynek megvalósítása szerinte destabilizálná a régiót, súlyos gazdasági következményekkel járna, közvetlen konfliktust robbantana ki Varsó és Moszkva között, rontaná a lengyel állami intézmények profizmusát, akár a két szomszédos ország jelenlegi jó kapcsolatait is tönkretehetné.

A Magyar Nemzet teljes cikke itt olvasható.

Szerző: T.Kovács Péter

 Kép: MTI/AP (Volodimir Zelenszkij ukrán és Andrzej Duda lengyel elnök kezet fog sajtótájékoztatójuk után Kijevben)