Nagy lehet a baj a baloldalon, talán még annál is nagyobb. Az igazmondás krónikus hiányának mérgező széruma annyira átjárta a főkolomposok és a nekik megfelelni akaró beosztottak lelkét, hogy egyszerűen képtelenek ebből a helyzetből kilépni. Őszintén beszélni. Legalább önmagukkal.

Számukra egyszerűen felfoghatatlan az kampányszlogen, hogy Magyarország előre megy, nem hátraGyurcsány neomarxista köreiben toporogva ugyanis egyszerűen értelmezhetetlenek a haladási irányok.

Erre Arató András DK-s képviselő hívta föl a figyelmet parlamenti felszólalásában. Negyedéves vajúdás után ugyanis sikerült végre megtalálniuk a lesújtó választási vereség legfőbb okát. Nem fogják elhinni, Arató komoly arccal képes volt a világ arcába vágni, hogy a csúfos bukásukért a Fidesz a felelős. Azt nem tette hozzá, de mindannyian hozzágondoltuk a mantrát, és természetesen Orbán Viktor.

Önök azok, akik ráerőltették az ellenzékre azt, hogy közös listán induljon” – mondta vádlón a nagy igazságnak álcázott legújabb hazugságukat.

Vagyis ez azt jelenti, hogy az hatalmas bukásnak valójában nincs megnevezett felelőse. Persze, Márki-Zayról elmondtak mindet, meg annak az ellenkezőjét is, azt azonban minden politikával foglalkozó magyar hírolvasó tudja, hogy az igazi vezér az Gyurcsány Ferenc. Ha ő nem akart volna összefogást, akkor nem lett volna összefogás, ez olyan, mint a kétszer kettő.

Számos idézet igazolja ezt. Kocsis Máté idézte a Demokratikus Koalíció Facebook oldalán 2020. december 28-án megjelent bejelentést:
2020 egy történelmi év volt az ellenzéki összefogás szempontjából. Amit mi, a DK-ban már megalakulásunk óta mondunk, idén valóra vált: közös listán fog indulni az ellenzék 2022-ben.”

Önök látnak ebben bármiféle külső kényszerre utaló kijelentést? Egyetlen eligazító mondat van a gyökereket illetően, hogy a DK már megalakulása óta mondta, hogy a közös listának az ellenzéki térfélen létre kell jönnie.

Néhány hónappal később Gyurcsány évértékelőjében, 2021 márciusában pedig így fogalmazott: Az elmúlt esztendőben „a legjobb dolog, ami történt velünk, az az, hogy megszületett »Orbán rendszerének« hazafias, európai, demokratikus ellenzéke” – rögzítette az Infostart.hu.
Hozzátette: „Magyarországon régóta nem demokratikus versengés zajlik, (…) az ellenzéknek csak akkor van esélye győzni és »helyreállítani a normalitást«, ha közös politikai, választási erőként mutatja meg magát.”

Közvetlenül a választás után pedig így védelmezte az összefogást Gyurcsány szintén az Infostart.hu-n: „Ha valaki úgy véli, hogy jobb esélyeik lettek volna külön-külön az ellenzéki pártoknak, az nem érti a magyar választási rendszert.”

A Facebookján pedig ezt írta: „Ha van fontos fejleménye és megőrzendő eredménye az utolsó négy évnek – a politika szerkezetében –, az az ellenzéki egység.”

Hogy a Demokratikus Koalíció berkein belül mi zajlott mostanában, azt nem lehet tudni, a közvéleményben azonban egyre többször vetődött föl a megkerülhetetlen kérdés, Gyurcsány Ferenc felelőssége. Tehát az, hogy Gyurcsány egy elutasított személy a magyar politikában, vele nem lehet sikeres egyetlen baloldali párt sem. Ezt azonban nyilván nem akarják hivatalosan kimondani, mert parancsszóra fenn kell tartani a status quo-t, hogy a vezér és a hozzá közel álló emberek milliós fizetésekre épülő magas színvonalú egzisztenciája legalább 2026 májusáig biztosítva legyen.

Sokan már a kampányban ezt rebesgették: a baloldalon a csak a biztos megélhetés, a „kevés munka sok pénz” elve a cél, semmi más.

Hogy ez a választók nyilvánvaló átverése, az természetes. Ez a baloldal arról is nevezetes, hogy pofátlanságuk, aljasságuk nem ismer határokat, és a választókhoz fűződő viszonyuk érdekli őket a legkevésbé.

Szerencsére a voksolók nem így vannak ezzel. A Nézőpont legfrissebb felmérése további zuhanásszerű népszerűségvesztést mért a baloldalon. A DK 6 százalékon áll, a többi „szövetséges” be se jutna a parlamentbe. (Jobbik, Momentum 4, LMP, MSZP, Párbeszéd 1-1 százalék.)

Ám talán azért, hogy vége legyen az örökös felelőskeresésnek, hogy Gyurcsánynak ne kelljen a szőnyeg szélén végeznie, ezért kitalálták, hogy a baloldal bukásáért nem Gyurcsány, hanem a Fidesz a felelős, mert ő erőltette rájuk az összefogást.

Pedig, sugallja Arató, ők kézzel-lábbal ellene voltak. Tudjuk: a gonosz Fidesz már csak ilyen.

Emlékeznek, a burleszkfilmek nagyjelenetei közé mindig a tortadobálás tartozik, amikor a habos süteményt a vitázó felek egymás képébe nyomják. Nos, a DK-ban még erre is rá tudnak tenni egy lapáttal.

Ők ugyan próbálják az ellenfelük képébe dobni a habos tortát, de nem sikerül, csak egymás arcát találják el. Gyurcsány magyar hangjának, Arató Andrásnak a Fideszre, Orbánra mutogatását ugyanis még a baloldalon sem hiszi el szinte senki.

Ide vezethet az igazmondás krónikus hiánya.

Forrás: 888.hu

Szerző: Horváth K. József

Kép: Flag magazin