A Rómában található II. Viktor Emánuel híd

 

Nero császár korából, vagyis az első századból származó híd maradványai tűntek elő az olasz főváros folyója medréből, amelynek vízszintje minimálisra csökkent a rendkívüli szárazságban – jelentette a La Repubblica római napilap.

Az ókori híd talapzatának több romos maradványa bukkant elő. A Nero császárnak tulajdonított ókori híd helye ismert volt, de a szerkezet a történelem során nagyon ritkán volt látható, mivel maradványait a Tiberis fedi el.
A ma Teverének hívott folyó szintje a megszokott legalább négy és fél méterről most 112 centiméterre süllyedt. A túl alacsony vízszint veszélyt jelent a folyó ökoszisztémájára, és a hajózást is akadályozza. Lazio tartomány elnöke, Nicola Zingaretti a folyó területét már korábban katasztrófa sújtotta területnek nyilvánította a tartós csapadékhiány miatt.

Az első századra datált híd az ókori Rómában a Nero császár építette stadion felé vezetett, amely a mai Vatikán területén állt. A városnak ezen a részén – a folyó jobb oldalán – találták meg Nero anyja, Agrippina villáját is.

A híd ugyanott kötötte össze a Tiberis-folyó két oldalát, ahol most a II. Viktor Emánuel olasz királyról elnevezett híd húzódik, mely az Angyalvárral szemközti híd mellett található. Az ókori híd megmaradt magasabb részeit a 19. században bontották le a hajózás akadálymentesítése érdekében.

Forrás: vasarnap.hu / MTI (Sárközy Júlia)