Svájc hűvös választ adott kedden az ukrán miniszterelnök azon felvetésére, hogy az orosz oligarchák nyugati szankciók keretében lefoglalt vagyonát Ukrajna 750 milliárd dolláros újjáépítési projektjére kellene fordítani – jelentette a Reuters hírügynökség.

Denisz Smihal miniszterelnök az Ukrajna újjáépítéséről megrendezett luganói konferencián arról beszélt, hogy mintegy 300-500 milliárd dollár orosz vagyont foglaltak le a nyugati országok a büntetőintézkedések során, s ezt a pénzt szerinte a tönkretett iskolák, kórházak és lakások újjáépítésére lehetne fordítani.

Svájc, amely májusi jelentése szerint eddig összesen 6,3 milliárd frank értékben foglalt le a szankciók hatálya alá tartozó orosz vagyont, ellenzi ennek automatikus átadását. Ignazio Cassis svájci elnök ugyanakkor azzal érvelt, hogy rendkívüli jelentősége van a magánszemélyek védelmének az államhatalommal szemben, a vagyon elkobzásához pedig jogalapot kell teremteni.

 „A demokráciák túlnyomó többségében érvényes szabályok szerint… befagyaszthatunk vagyont, illetve zárolhatunk, hogy kiderítsük az eredetét” – mondta Cassis. Mindemellett tisztázni kell olyan kérdéseket, mint például az intézkedések arányosságát és a szóban forgó pénz és az ukrajnai háború közötti viszonyt. „Hozhatunk olyan döntést, amely tökéletes Ukrajna számára, de ezzel precedenst teremtünk arra, hogy más esetekben is ilyen döntés szülessen, ezzel nagyobb hatalmat biztosítva az államnak az emberek kárára” – tette hozzá.

Forrás: MTI

2022 plusz:

Mi is a demokrácia, a jogállamiság? Mint érzékelhető az, amit az ezt hirdetők annak tartanak, tehát saját szája-ízük szerint értelmezik. Így ennek tükrében lefoglalnak magánvagyonokat, majd azt elkobozzák, mondván, az ukrán oligarcháknak arra szüksége van, meg a nyugati multiknak is, az újjáépítés miatt.

Ez a módszer valahonnan ismerős. Régi kommunista forma, vagyis jól érzékelhető, hogy a mai európai vezető elit, akik liberálisnak, demokratáknak vallják magukat, a kommunisták reinkarnációja, hiszen azok tulajdonítottak el minden magánvagyont, majd szétosztották. Nem véletlenül ül Dobrev Klára az EP-ben és örvend népszerűségnek elvbarátainál. Lassan eljön az az idő, amikor minden európai polgár bankszámlán lévő pénzének 10 százalékát zárolják és átveszik, az általunk előidézett gazdasági válság miatt. Ne tessenek mosolyogni, mert először jön a fűtés korlátozás, aztán a gépkocsi használat, majd pedig a zsebben turkálás. Mindez a demokrácia hirdetésével, mondván, sajnos nem tudunk mit csinálni, mi nem vagyunk hibásak.

Nyitóképen: Ignazio Cassis. Fotó: Fabrice Coffrini / AFP