A Nyugat-Bácska magyarlakta településeinek harmadik és negyedik osztályos diákjai évente öt napot töltenek Baján, a Rákóczi Szövetség táborában, ahol az anyanyelv ápolása és a közös foglalkozások mellett a gyerekek számára a legfontosabb az, hogy új barátokat szerezzenek. Az idei, huszonegyedik alkalommal megrendezett táborba mi is ellátogattunk.

A bajai Szent László Általános Művelődési Központ a nyári szünidőben is gyerekzsivajtól hangos. A különböző termekben a kézműves-foglalkozásokon van, aki magyar zászlót készít, mások fonni tanulnak, többen pedig az aulában pingpongoznak. A mintegy ötven diák Gombosról, Bácskertesről, Zomborból, Bezdánból, Kuláról, Nemesmiliticsről és Bácsgyulafalváról érkezett.

Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár Máriával – aki azóta már a felesége – 2002-ben még egyetemistaként vett részt a Rákóczi Szövetség programjainak és első táborának szervezésében. Lányaik kicsi koruktól kezdve elkísérik őket, a nagyobbak pedig már a foglalkozások lebonyolításában is segítenek.

Már annak idején is több, elsősorban felvidéki és kárpátaljai fiatalokat megszólító tábora volt a szövetségnek, amelyek egy-egy régióra fókuszáltak. Innen indultunk el, és a Nyugat-Bácskára koncentrálva is szerveztünk tábort, amely azóta is a Zombor környéki magyarságot fogja össze úgy, hogy az ottani települések magyar tanítási nyelvű iskoláinak diákjait hívjuk meg Bajára. Nekik ilyenkor kinyílik a világ, mert van olyan osztály, ahol csak három-négy gyerek tanul, és van, aki még sosem járt Magyarországon– meséli az államtitkár.

Az anyanyelvi táborban a kicsiknek a magyar nyelvet fejlesztő feladatokat adnak a tanítók, és minden évben feldolgoznak egy történetet vagy egy mesét, amit az utolsó este mint egy színdarabot adnak elő. Ez a nyelvi készségek mellett fejleszti a csoportmunkát is. Néptáncoktatáson is részt vehetnek a táborozók, de íjászkodhatnak, felfedezhetik Baja városának szépségeit, és a közeli Sugovicában is megmártózhatnak a nagy melegben.

A szervezők nagy hangsúlyt helyeznek a tehetséggondozásra is, elsők között itt lépett fel nagyobb közösség előtt Csizmadia Anna, aki 2012-ben megnyerte a Fölszállott a páva című tehetségkutató versenyt. A gyerekek most egy Trisztán nevű fiúról beszélnek nagy lelkesedéssel, aki elkápráztatta őket a hangjával.

A hagyományoknak megfelelően utolsó este bajai halászlé készül, amit mindenki szeret, így a táborozók is örömmel falatoznak. Ilyenkor persze az előadás után a gyerekdiszkó sem maradhat el, amit a fiúk és a lányok is nagyon várnak. Tábor pedig lesz jövőre is, hiszen a Rákóczi Szövetség kezdeményezése nemcsak az erdélyi, a kárpátaljai és a felvidéki fiatalok körében népszerű – akik Sátoraljaújhelyen táborozhatnak –, hanem a vajdaságiak között is, és idén már olyanok is érkeztek Bajára, akiknek korábban a szülei is itt táboroztak.

Forrás és teljes cikk: Magyar Nemzet

Kiemelt kép: Bach Máté/MN