Szlovéniában a baloldal került kormányra, és ebből egyenesen következik, hogy szépen lebontják azt a határkerítést, amely közel 200 kilométeren védi az országot a migrációs nyomás ellen – írta szombati Facebook-bejegyzésében Dömötör Csaba. Erről korábban itt írtunk!

A miniszterelnöki kabinetiroda parlamenti államtitkára szerint „a  szlovén baloldal a sunyulós-tagadós-terelős megközelítés helyett nyílt lapokkal játszik”, amikor bejelenti, hogy lebontja a határkerítést.

„A belügyminiszter azzal indokolja az egészet, hogy »a migráció a modern társadalmak része, ezért a leghatékonyabb migrációs politika a biztonságos és legális migráció biztosítása«. Létrejön egy új testület is, amely azon dolgozik majd, hogy legyenek új biztonságos migrációs útvonalak, és könnyebben lehessen hozzájutni az engedélyekhez és a nemzetközi védelemhez” – tudatta.

Dömötör, aki szerint jó, ha figyelünk a szlovén példára, mert azt csinálják, amit hazai elvtársaik csinálnának, ha a kormányrúd közelébe jutnának.

„Sok éve van velünk a migrációs vita, de ez nem jelenti azt, hogy veszített jelentőségéből. Ráadásul a háború hatásai (például az élelmiszerárak növekedése) miatt a következő hónapokban nagyobb nyomásra számíthatunk” – figyelmeztet az államtitkár, emlékeztetve: a január 1. és június 6. közötti időszakban tavaly 47 ezer határsértőt fogtak el a déli határnál, idén már 110 ezret. Tehát kétszeresére nőtt az illegálisan érkezők száma (az elfogott embercsempészeké is 92 százalékkal).

Ezért is van szükség az új határvadász egységekre.

„A határok védelmének sok feltétele van, de ami az egyik legfontosabb: nem szabad visszaengedni a baloldalt a kormányzásba” – hangsúlyozta Dömötör.

Forrás: Magyar Hírlap

Kiemelt kép: Magyar Nemzet