Szijjártó Péter közösségi oldalán közzétett videójában elmondta, hogy a liberális fősodor nem szereti Magyarországot, mivel hazánk konzervatív, és keresztény értékrendre építi politikáját.

Emellett ezt sikerrel teszi. „Ezt a kombót, ezt így képtelenek egyszerűen megemészteni, hogy van ilyen. Ráadásul időről időre bebizonyosodik, hogy a legnagyobb és legfontosabb ügyekben nekünk lett igazunk.”  Így van a gazdaság, az energia terén, és így volt ez a migráció terén is – sorolta a miniszter. Szijjártó Péter ismertette, hogy a kétszínűség legjobb bizonyítéka az olajembargó kérdése volt.

„Több külügyminiszter-kolléga jön oda hozzám az ülése előtt, hogy: »Ugye Péter, ki fogtok tartani?«, és mondom, persze barátom, mi kitartunk, de esetleg ha mondanál valamit te is, az fantasztikus lenne! De mondják, hogy jó, jó, csináljátok inkább ti.” – fogalmazott Szijjártó, kifejtve, hogy „egy csomó európai országnak egyszerűen kényelmes az, hogy mi, magyarok határozottan állunk ki a saját álláspontjaink mellett”. Több külügyminiszter-kollégának meg van kötve a keze, mivel nem rendelkeznek elég széles körű támogatottsággal otthon, hogy a liberális mainstream nyomásával szembe menjenek – tette hozzá.