További negyedmilliárd forinttal segít civil szervezeteket és magánszemélyeket a Pro Filii Alapítvány. A második negyedévben benyújtott mintegy 520 pályázó összesen 3 milliárd 117 millió forint támogatást igényelt a Mészáros Csoport alapítványától. A Kuratórium döntésének értelmében végül 47 pályázat részesült pozitív elbírálásban csaknem 252 millió forint értékben.

A Pro Filii Alapítványt a Mészáros Csoport azzal a szándékkal hívta életre 2021. év végén, hogy az elmúlt években tanúsított társadalmi felelősségvállalását a támogatást igénylők számára is tervezhetőbbé, a segítségnyújtást pedig hatékonyabbá tegye. Az idei második negyedévben beérkező 520 pályázatból a cégcsoport vezetőiből álló Bírálóbizottság javaslatára a Kuratórium 10 magánszemély 50,8 millió forintos, valamint 37 civil és nonprofit szervezet 201,2 millió forintos támogatásáról döntött.  A Pro Filii Alapítvány céljával összhangban előnyben részesültek azok a kérelmek, amelyek célcsoportja egészségügyi-, szociális- vagy más okból hátrányos helyzetű gyermekek, a támogatás segítségével pedig szélesebb körű segítségnyújtás valósítható meg. Ezért az alapítvány a maximálisan támogatható 10 millió forinttal segíti a többi között a Miskolci Autista Alapítványt, a fogyatékkal élő gyermeket nevelésében segítő Otthon XVI. Alapítványt és a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségét, de támogatásban részesül egy a gyermekbántalmazás korai felismerésében segítő program is.

A Pro Filii Alapítvány hozzájárul egy 4 éves kislány kétoldali csípő rekonstrukciós műtétéhez is, és 10 millió forinttal támogatja az ország egyetlen felnőtt mobil intenzív ellátó egységét működtető Inter-Európa Mentőszolgálat Közhasznú Nonprofit Kft.-t, amely a támogatás segítségével lecserélheti a naponta 3-5 kritikus állapotú beteg és sérült ember sürgősségi szakellátását végző rohamkocsiját. A pályázók többségében szociális és egészségügyi célú programok megvalósítására kértek támogatást, az alapítvány kulturális és sport támájú pályázatokat is elfogadott: az Innovációs Sport Alapítvány támogatása hátrányos helyzetű gyermekek számára tesz lehetővé judo edzéseken való részvételt, a Rearticon Iparművészeti Egyesület pedig a kuratórium kedvező döntésének köszönhetően rendezheti meg idén is a szokásos adventi Iparművészeti Bazárt.  A legtöbb pályázat a Kelet-Magyarországi régióból érkezett, az alapítvány által támogatott programok azonban az ország valamennyi térségére kiterjednek.

Tóth Krisztina, a Mészáros Csoport kommunikációs igazgatója a második negyedéves pályázati elbírálások kapcsán leszögezte: „Csaknem megháromszorozódott a Pro Filii Alapítványtól igényelt pályázati összeg, ami azt jelzi, hogy a civil és nonprofit szervezetek, valamint magánszemélyek körében is ismertté és népszerűvé vált az alapítvány tevékenysége. A Mészáros Csoport karitatív tevékenységével eddig is kitűnt a hazai üzleti szférából, a nagyszámú színvonalas pályázati kérelem arra sarkall bennünket, hogy tovább folytassuk tevékenységünket” – húzta alá Tóth Krisztina, aki egyben az Alapítvány Bírálóbizottságának elnöke is.

Forrás: Origo

Kiemelt kép: Facebook