Marad a rezsicsökkentés, az átlagfogyasztásig mindenkinek jár a kedvezményes gáz- és áramár – erről beszélt a rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos. Németh Szilárd azt mondta: a háború és a szankciók miatt drasztikusan nőnek az energiaárak Európában, ezért nem tudják korlátlanul mindenki számára biztosítani a rezsicsökkentést. Ugyanakkor az intézkedés a fogyasztók háromnegyedét nem érinti. Hozzátette: egy háztartás az átlagfogyasztásig több mint 150 ezer forintot spórol meg havonta a gáz- és áramszámlán – számolt be az M1 Híradója.

Mindenkinek jár a rezsicsökkentés az átlagfogyasztásig – ez a lényege az augusztus 1-jétől életbe lépő változásnak. Erről a rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos beszélt az M1-en. Vagyis, aki az átlagnak megfelelő áramot, illetve gázt használ, az továbbra is kedvezményesen kapja meg az energiát, aki viszont az átlag fölött fogyaszt, már csak piaci áron veheti meg. Németh Szilárd hozzátette: az elhúzódó háború és a brüsszeli szankciók miatt egész Európában drasztikusan emelkednek az energiaárak, és energiaválság alakult ki.

Mi, amikor azt mondtuk, hogy védjük meg a rezsicsökkentést, akkor amellett létrehoztunk egy rezsialapot a 2022-es és 2023-as költségvetésben, amivel megteremtettük a hátterét a rezsicsökkentés fenntartásának. Most azt mondjuk, hogy ez a rezsialap, illetve ebben a helyzetben, amikor a tavalyihoz képest hat és félszeresére nőtt a gáz világpiaci ára, az áramé pedig ötszörösére, akkor azt nem tudjuk fenntartani a továbbiakban, hogy mindenki korlátlanul rezsicsökkentett áron kapja a villanyt és a gázt” – fogalmazott a kormánybiztos.

A statisztika 5,6 millió áramfogyasztót tart nyilván, ebből 4,2 millióan átlag vagy az alatti villamos energiát használnak fel. A gáz esetében a 3,5 millió fogyasztóból 2,6 millióan számítanak átlagos vagy az alatti felhasználónak. Vagyis,

a családok többségénél augusztus elseje után is százszázalékos marad a rezsicsökkentés.

Magyarországon az átlagos havi fogyasztás sávhatára a villamos energiánál 210 kilowattóra/hó, ami évente 2523 kilowattóra, a földgáznál pedig 144 köbméter/hó, vagyis évi 1729 köbméter. Ez azt jelenti, hogy egy átlagfogyasztó ma 7750 forintot fizet havonta az áramért. Ha nem lenne rezsicsökkentés, akkor ez az összeg 50 833 forint lenne. Gáznál az átlagfogyasztás 15 833 forint havonta, ami rezsicsökkentés nélkül 131 444 forint lenne.

Fontos, hogy a nagycsaládosok továbbra is kedvezményesen kapják a gázt. Náluk ugyanis a fogyasztási korlát jóval magasabb, mint más háztatásoknál, ráadásul minden gyermek után plusz 300 köbméter gázfogyasztásra jogosultak évente.

Németh Szilárd azt mondta: átlagfogyasztásig a spórolás így havonta 158 691 forint, évente 1,9 millió forint; ennyi pénz marad továbbra is az embereknél.

A kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy télen a családok és a gazdaság számára is a szükséges energia rendelkezésre álljon – jelentette ki a pénzügyminiszter, Varga Mihály egy egészségipari gyáravatón. Ehhez arra van szükség, hogy a gázszállítás Magyarországra folyamatos legyen, a tárolókat pedig a lehető legnagyobb mértékben fel kell tölteni.

Jelenleg a tárolóink feltöltése már 44 százalékon áll, és a magyar kormány mindent megtesz a következő hetekben is azért, hogy az éves szükséglet nagy részét biztosítsa.

A további lépések megtörténnek, ennek pénzügyi, költségvetési akadálya nincsen. Az ehhez szükséges forrásokat biztosítani fogjuk, hiszen tény és való, hogy a magyarok nem akarnak télen megfagyni, a gazdaság nem akarjuk, hogy leálljon, és nem akarjuk elveszíteni azokat a munkahelyeket, amiket létrehoztunk az elmúlt években” – jelentette ki Varga Mihály.

Ami a családok által elfogyasztott gáz-, illetve áramárakat illeti többletfogyasztás esetén, az nagyban függ majd a piaci árak alakulásától, a forint árfolyamától, a háborús helyzettől és persze attól, hogy ki mennyire lesz képes mérsékelni a saját fogyasztását.

Forrás: M1 / hirado.hu

FOTÓ: MTI/OLÁH TIBOR