Nagyüzem lesz hétfőn és kedden az Országgyűlésben, jelentős törvények zárószavazása van napirenden. Hétfőn 13 órától kezdődik a kétnapos rendkívüli ülés napirend előtti felszólalásokkal, majd interpellációk, azonnali kérdések következnek, ezután pedig a képviselők lefolytatják a kedden zárószavazásra kerülő törvényjavaslatokhoz beérkezett bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslatok vitáját.

Kedden döntenek a jövő évi költségvetésről, egyes gazdaságszabályozási törvények módosításáról, a termékekre és a szolgáltatásokra vonatkozó akadálymentességi követelményeknek való megfelelés általános szabályairól szóló javaslatról, a pénzügyi szektort érintő egyes törvények módosításáról, valamint a közérdekű nyugdíjas szövetkezet és a kisgyermekkel otthon lévők szövetkezete tagjai védelméről.

Nem gazdasági témájú jogszabályok elfogadására is sor kerül, ilyen például

Magyarország Alaptörvényének tizenegyedik módosítása és a kapcsolódó törvényekben ebből eredő változtatások, amelyek lényege, hogy a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek általános választását az előző általános választásukat követő ötödik év április, május, június vagy  július hónapjában, az európai parlamenti képviselők választásával egyidejűleg kell megtartani, ugyanakkor a jelenleg hivatalban lévő képviselő-testület és a polgármester megbízatása 2024. október 1-jéig tart.

Dönt a Ház az Országgyűlési törvény módosításáról és házszabályi változásokról is, amelyek értelmében többek közt változik a frakciótámogatás rendje. Erről Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője júniusban, a javaslat beterjesztésekor elmondta, a képviselőcsoportok létszáma helyett az országgyűlési választáson induló listákhoz kötné a parlamenti frakcióknak járó állami támogatásokat, így a baloldali pártok hárommilliárd, a kormánypártok kétmilliárd forinttal kevesebből gazdálkodhatnak majd.

Egy kormánypárti képviselő az előző ciklusban 2,2 millió forintjába került az államnak, míg egy baloldali honatya 3,1 millióba, míg az új ciklusban ez az összeg egy kormánypárti politikus esetén 2,6 millióra, míg egy baloldali képviselőnél 4,6 millióra növekedne, tehát képviselőként másfél millió forinttal több pénzt jelentene a baloldali frakcióknak, miközben nyolcszázezerrel kevesebben szavaztak a hat baloldali párt (Demokratikus Koalíció, MSZP, Jobbik, Momentum, Párbeszéd, LMP) közös listájára, mint amennyit a hat párt a 2018-as országgyűlési választáson szerzett – fejtette ki Kocsis Máté.

Forrás: Magyar Hírlap

Kiemelt kép: MH/Hegedűs Róbert