Nagy fizetésemelést kaptak milliós fizetésükhöz Karácsony Gergelyék tanácsadói – írja a Magyar Nemzet.

Többször kereste a lap a fővárosi önkormányzatot a főpolgármester mellett dolgozó tanácsadók fizetésének változásával kapcsolatban, ám választ nem kaptak. Amikor legutóbb megkeresték a fővárost a tanácsadók illetményével kapcsolatban, azt a választ küldték, hogy a kért adatokat korábban már kiadták a Magyar Nemzetnek. Márciusban egy teljes listát kaptak a tanácsadók, főtanácsadók fizetéséről, fizetésemeléseikről.

AZ ERRE VONATKOZÓ ADATOKBÓL – AMELY A 2021. JANUÁR 1. ÉS A 2022. FEBRUÁR 1. KÖZÖTTI IDŐSZAK TANÁCSADÓI KIFIZETÉSEIRŐL SZÓL – VISZONT KIDERÜLT: A LEGTÖBB ESETBEN JELENTŐSEN EMELKEDETT A FŐPOLGÁRMESTER TANÁCSADÓINAK FIZETÉSE.

Mint azt korábban is kiemelte a Magyar Nemzet, a főpolgármester tanácsadóinak bőven jutott illetményfejlesztés. Sőt akadtak olyanok is, akiknek ötven vagy akár száz százalékkal is nőtt a havi fizetésük: Jávor Benedek ugyan nem tanácsadó, de ő is jelentős pénzhez jut a baloldali vezetésnek hála, hiszen ő a főváros brüsszeli képviseletének vezetője, és az adatok szerint már 990 ezer forintért vezeti a főváros brüsszeli irodáját. Illetményfejlesztésben részesült többek között Misetics Bálint lakhatási és szociális főtanácsadó, aki kilencszázezer forintért ad szociális tanácsokat a főpolgármesternek. Akadtak 27, 32, 50 és 99 százalékos emelések is a tanácsadói listában. Volt, akinek nem változott a fizetése: Korányi Dávid diplomáciai tanácsadó jobbára New York-i otthonából, távmunkában továbbra is kilencszázezer forintért végzi a munkáját.

A  MAGYAR NEMZET LEGUTÓBBI MEGKERESÉSÉRE A FŐVÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KIFEJTETTE AZT IS, HOGY GÁL J. ZOLTÁN, AKI TAVALY OKTÓBERBEN KARÁCSONY GERGELY MINISZTERELNÖK-JELÖLT KAMPÁNYÁVAL KAPCSOLATBAN A KAMPÁNYFŐNÖKI FELADATOKAT LÁTTA EL, MAJD ERRŐL A POZÍCIÓRÓL LEMONDOTT KARÁCSONY GERGELY VISSZALÉPÉSE UTÁN, A STRATÉGIAI FŐTANÁCSADÓI ÁLLÁSÁT NEM ADTA VISSZA. A LEGUTÓBBI, MÁRCIUSBAN A FŐPOLGÁRMESTERI HIVATAL ÁLTAL KÜLDÖTT ÖSSZEHASONLÍTÓ LISTÁBAN MÉG MINDIG ÖNKORMÁNYZATI FŐTANÁCSADÓKÉNT SZEREPELT.

Mint arról korábban beszámoltak: Gál J. Zoltán a Városháza egyik legbefolyásosabb embereként a főpolgármester Facebook-posztjaiért is felelős volt, az idei évre 15 százalékos emelést kapott, egymillióról 1,15 millió forintra emelkedett az apanázsa, amit valószínűleg még hirtelen jött lemondása előtt állapítottak meg neki.

A teljes cikk IDE KATTINTVA a magyarnemzet.hu-n olvasható.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd