Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével kedd reggel a Karmelita kolostorban megalakult a Védelmi Tanács

– adta hírül Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát irányító helyettes államtitkár.

Elmondása szerint az elhúzódó ukrajnai háború és a nyomában járó európai gazdasági válság, valamint a fokozódó migrációs nyomás miatt a következő években különös figyelmet kell fordítani Magyarország biztonságának és szuverenitásának megvédésére.

Mint kiderült, a kormányon belül működő Védelmi Tanácsnak ebben kiemelkedő szerepe lesz, hiszen ez a testület foglalkozik majd többek között a nemzetbiztonsági szolgálatokkal, a közbiztonsággal, a határrendészettel, a honvédelemmel, a menekültüggyel, a katasztrófavédelemmel, a terrorelhárítással valamint a védelmi fejlesztésekkel kapcsolatos előterjesztésekkel és jelentésekkel.

BORDÁS Gábor; SZALAY-BOBROVNICZKY Kristóf; PINTÉR Sándor; ORBÁN Viktor; MAGYAR Levente

Orbán Viktor miniszterelnök a Védelmi Tanács alakuló ülésén a Karmelita kolostorban 2022. július 26-án. A kormányfő mellett balról Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára (b) és Pintér Sándor belügyminiszter (b2), jobbról Bordás Gábor, a Miniszterelnöki Kormányiroda közigazgatási államtitkára (b4) és Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter (b5). MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

A Védelmi Tanács a kormányzati döntéshozatal különös hatáskörű politikai döntéshozó fóruma, elnöke a miniszterelnök, titkára a nemzetbiztonsági főtanácsadó. A Védelmi Tanács tagja a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter, a belügyminiszter, a honvédelmi miniszter, a külgazdasági és külügyminiszter valamint a miniszterelnök által kijelölt tagként a nemzetbiztonsági főtanácsadó. A Védelmi Tanács ülésén állandó meghívottként részt vesz a Miniszterelnöki Kormányiroda közigazgatási államtitkára.

A Védelmi Tanács szükség szerint, de legalább kéthetente ülésezik, rendkívüli ülés összehívását bármely tag kezdeményezheti.

Kiemelt képünkön: Orbán Viktor miniszterelnök (k) a Védelmi Tanács alakuló ülésén a Karmelita kolostorban 2022. július 26-án. Balról Pintér Sándor belügyminiszter, jobbról Bordás Gábor, a Miniszterelnöki Kormányiroda közigazgatási államtitkára. Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda

Forrás: magyarhirlap.hu