Július 25-én vette kezdetét az első alkalommal megrendezett Kőrösmezői Tulipán Népművészeti Tábor.

A rendezvénynek a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Kőrösmezői Tanszállodája ad otthont. A hivatalos megnyitón Kepics Andzselika, a Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola igazgatója köszöntötte a jelenlévőket. Majd elmondta, hogy intézményük fő feladatának tartja a magyar népművészeti értékek, a népi hagyományok ápolását, megőrzését, átadását a felnövekvő nemzedéknek, ezért nemcsak az oktatási időszakban, hanem a szünidő alatt is szeretnék fejleszteni tanulóik tudását…

A táborba 40 gyerek érkezett Kőrösmezőről és Terebesfejérpatakról, akik a hét folyamán megismerkednek a magyar nép kultúrájával, a népzene különböző stílusaival, népi játékokkal; népdalokat énekelnek, néptáncolnak, szabadidőben pedig kézműves foglalkozásokon fejleszthetik kézügyességüket.

A megnyitó végén a tábor oktatói szatmári verbunkot és csárdást adtak elő.

A Kőrösmezői Tulipán Népművészeti Tábor a Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola szervezésében, Magyarország Miniszterelnöksége és a Nemzeti Tehetség Program támogatásával valósul meg.

Forrás és címkép: Kárpátalja.ma