David Pressmant, a „meleg jogegyenlőség” egyik fő szószólóját szavazta meg a Demokrata többségű szenátus magyarországi nagykövetnek, így személyében egy LMBTQ-jogi szakértő érkezhet hazánkba az Egyesült Államok nagyköveteként. Pressmantó kinevezését még odahaza sem fogadták feltétlen lelkesedéssel: a legtöbb Republikánus képviselő ellene szavazott, de még a szélsőbalos szocialista Bernie Sanders is csak tartózkodott a voksoláson. Ennek oka vélhetően az, hogy az új nagykövet személye nyilvánvaló diplomáciai provokációnak tűnik.

David Pressman lesz az Egyesült Államok budapesti nagykövete, miután a szenátus 61-30 arányban megszavazta a diplomata és polgárjogi ügyvéd jelöltségét.

A diplomata szenátusi meghallgatásán természetesen felmondta a kötelező leckét kifejtve, Magyarországon valóban „hanyatlik a demokrácia”, majd rendkívül diplomatikusan arról értekezlet, hogy a sajtószabadság leépítése, az igazságszolgáltatás befolyásolása mögött „szándékosságot lát”. Majd hitet tett arról is, hogy nagykövetként a magyar belpolitikába kíván belefolyni mikor ismertette, a fenti, kérdésekről akar „beszélni a kormányzati szereplőkkel”, de azt is kijelentette, hogy a civil szervezeteket is a lehető legtöbb eszközzel támogatni kell, hogy részt vehessenek a demokratikus folyamatokban.

2022plusz: Mint arról mi is hírt adtunk, David Pressman már múlt havi, szenátusi meghallgatásán magyarországi „Hanyatló demokráciáról, elnyomott civil szervezetekről és  orosz befolyásról” beszélt a demokrata párti politikus. Most végre lehetősége lesz az amerikai liberális demokrácia terjesztésére ebben az elmaradott kelet-európai országban is! Már nagyon várjuk az LMBTQ szakember építő javaslatait!

Forrás: pestisracok.hu

Kiemelt kép: Concordia