Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága az orosz–ukrán háború menekültellátáshoz kapcsolódó feladataira régiós menekültügyi cselekvési tervet dolgozott ki. A segítségnyújtásban részt vevő országok közül hazánknak a tervre fordított összeg mindössze hat százaléka jut, a támogatás jelentős részét pedig Soros Györgyhöz köthető szervezetek kapják – írja a Magyar Nemzet.

A Soros György nevéhez köthető Nyílt Társadalom Alapítványok (Open Society Foundations, OSF) által is közvetve vagy közvetetten finanszírozott civil szervezetek kapták az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságától (UNHCR) a régiós menekültügyi cselekvési tervben hazánknak odaítélt összeg jelentős részét. Mindez az UNHCR tájékoztatásából derült ki.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága 2022. március közepén, majdnem egy hónappal a háború kirobbanása után jelentkezett Magyarországon.

Az általuk kidolgozott tervben a segítségnyújtásban részt vevő országoknak a menekült­ellátáshoz kapcsolódó feladatokra összesen 1,85 milliárd dollárt, azaz csaknem 750 milliárd forintot irányoztak elő. A Magyarországra jutó támogatás ebből 105 millió dollár, vagyis körülbelül 41-42 milliárd forint, amely kevesebb, mint a teljes összeg hat százaléka. Az elvégzett munka és az érkező menekültek számának ismereté­ben ez komoly mértékben alábecsült összeg.

A terv szerint a hat nagy karitatív szervezet (a Karitatív Tanács szervezetei) a Magyarországra jutó összeg 24 százalékát kaphatnák meg. A túlnyomórészt Soros Györgyhöz köthető szervezeteknek további tíz százalék jutna, míg maguknak az ENSZ – hirtelen ideérkezett – szervezeteinek 66 százalékot, mintegy hetvenmillió dollárt osztanának szét.

Simon Ernő, az UNHCR magyarországi szóvivője a lap megkeresésére arról tájékoztatott, hogy a Karitatív Tanács hat tagja közül hárommal már aláírták a partnerségi megállapodást az együttműködésről, az Ökumenikus Segélyszervezet és a Katolikus Karitász pedig úgy döntött, hogy nem élnek az UNHCR felajánlásával.

Megjegyzendő, hogy bár a munka legjelentősebb részét a hat nagy karitatív szervezet a magyar kormánnyal közösen végezte és végzi, a tervben a kormányzati segítségnyújtás, intézkedések kiadásaira közvetlen támogatást egyáltalán nem irányoztak elő.

A fenti négy segélyszervezettel együtt e pillanatban összesen 14 szervezetet támogat az UNHCR Magyarországon az ukrajnai menekültválsághoz kapcsolódóan. Ezek a szervezetek a Migration Aid, a Menedék Egyesület, a Next Step Magyarország Egyesület, a Cordelia Alapítvány, a Magyar Helsinki Bizottság, a Mandák Mária Evangélikus Gyülekezeti Ház, a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület (NANE), az Utcáról a Lakásba Egyesület, a Romaversitas Alapítvány, illetve a Magyarországi Terre des Hommes Alapítvány (utóbbival a megállapodást még nem írták alá, de várhatólag hamarosan megtörténik).

Az UNHCR által támogatott szervezetek közül többet közvetetten vagy közvetlenül támogat a Soros György nevéhez köthető Nyílt Társadalom Alapítványok.

A teljes cikk IDE KATTINTVA érhető el.

Címlapkép: MTI/EPA/Robert Ghement