Miközben az ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij amiatt bírálta az Európai Uniót, hogy késik az Ukrajnának nyújtott pénzügyi segítség, pénteken két uniós tisztviselő arról számolt be, hogy az Európai Bizottság új javaslatot dolgozott ki, miszerint támogatások és kölcsönök formájában nyolcmilliárd eurós (jelenlegi árfolyamon 3149 milliárd forintos) pénzügyi támogatást nyújtana Ukrajnának. Mindezt úgy, hogy az EU költségvetése erre nem nyújt fedezetet, ezért az Európai Uniónak is hitelt kell felvennie, hogy pénzt küldjön Ukrajnának.

Az Európai Unió az uniós országok által nyújtott garanciák alapján és az Európai Bizottság legújabb javaslata szerint Ukrajnának hosszú futamidejű kölcsönként legfeljebb 5 milliárd eurót folyósítana. A kamatfizetést az EU az Európai Uniós költségvetésből támogatná.

A fennmaradó összeget, mintegy 3 milliárd eurót azonban már támogatásként biztosítanák

– írta meg a Politico.

Az új javaslat azután született, hogy a korábban 9 milliárd euróra tervezett hitelösszegre Németország nem volt hajlandó garanciát nyújtani Ukrajna számára. Berlin azzal érvelt, hogy a támogatások a hitelhez képest alkalmasabbak Kijev – amely egyébként is súlyosan eladósodott – megsegítésére, és példaként hozta fel, hogy Németország nem hitelt, hanem eddig egymilliárd euró támogatást adott Ukrajnának.

Ez az álláspont kérdéseket vetett fel az Ukrajnának korábban már szintén anyagi támogatást nyújtó Olaszországban és Franciaországban, ezért az Európai Bizottság újratárgyalta az ügyet.

Bár még nincs ütemezés, az Európai Bizottság arra törekszik, hogy szeptemberben megkapja az Európai Parlament és az EU-tagországok jóváhagyását, hogy a folyósítás októberben megkezdődhessen.

Mindezt annak ellenére, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök nemrég még azzal ostorozta az Európai Uniót, hogy az késlekedik az Ukrajnának szánt pénzküldéssel.

Ennek háttere, hogy az EU vezetői májusban legfeljebb 9 milliárd eurós Ukrajnának küldendő pénzügyi támogatást ígértek Kijevnek. Ebből az összegből eddig az Európai Bizottság egymilliárd euró kölcsönt tudott Ukrajnának folyósítani, mivel az EU költségvetése erre biztosított fedezetet.

Ukrajnában az orosz invázió óta havi 5 milliárd dollár körüli költségvetési hiány keletkezik, ezért az ukrán elnök pénzt vár a nemzetközi adományozóktól, hogy a befolyó pénzekből Ukrajna ki tudja fizetni a nyugdíjakat és a közszféra béreit.

Mindennap többféle módon emlékeztetem az Európai Unió vezetőit, hogy az ukrán nyugdíjasok, a lakóhelyüket elhagyni kényszerülők, a tanáraink és más, a költségvetési kifizetésektől függő emberek nem lehetnek az uniós vezetők határozatlanságának vagy a bürokráciájuk túsza. Az Ukrajnának nyújtott pénzügyi támogatás mesterséges késleltetése vagy bűncselekmény, vagy hiba, és nehéz megmondani, hogy a forró szakaszába lépett háború közepette melyik a rosszabb verzió

– mondta Zelenszkij, utalva a 9 milliárd eurós összegből még ezt követően utalásra kerülő 8 milliárd euróra.

Az Európai Bizottság eközben olyan falakba ütközött, hogy miképp tudja finanszírozni azt a 70 százalékos garanciát, amelyre ahhoz van szüksége, hogy forrásokat szerezhessen (hiteleket vehessen fel), mivel saját költségvetése már korábban kimerült.

Index

Fotó: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko