Már reggel írtunk arról, hogy kiverte a biztosítékot még az ellenzék egy részénél is Ujhelyi István népszavazási bejelentése. Gyöngyösi (listázós) Márton most hasonlóval áll elő, mely szerint ne lehessen olyan törvényt hozni, mely alapján kivezetné a kormány Magyarországot az Európai Unióból! Bravó, de ki akar ilyen törvényt hozni?

Elfogadhatatlan számunka az az uniós tagság, amely nemzeti függetlenségünk végzetes megcsonkításával jár – ez a Jobbik alapító okiratában máig szereplő mondatocska azért érdekes, mert Gyöngyösi Márton Ujhelyi doktorral versengve népszavaztatná meg a magyarokat, hogy nehogy a kormány kivezesse az országot az EU-ból. Gyöngyösi a kezdeményezést technikai okokból magánszemélyként nyújtotta be, mert még nem jegyezte be a bíróság pártelnökké választását, a Jobbik elnöksége azonban támogatja a lépést.

Hétfőn az Országos Választási Bizottságnál  meg is tette kezdeményezését Gyöngyösi Márton, a Jobbik elnöke, európai parlamenti képviselője; az ellenzéki politikus azt szeretné elérni, hogy az országgyűlés ne hozhasson olyan döntést, amely Magyarország Európai Unióból (EU) való kilépéséhez vezethet. A kezdeményezés benyújtása előtt tartott sajtótájékoztatón Gyöngyösi Márton arról beszélt: az alaptörvény tiltja, hogy nemzetközi szerződésből fakadó kötelezettséget érintő kérdésről tartsanak referendumot, miközben a kormány a kétharmados parlamenti többség birtokában bármikor kivezetheti az országot az EU-ból. Egy ilyen súlyú kérdésben megkerülhetetlen a népakarat, ami kizárólag népszavazás útján jeleníthető meg – fogalmazott, jelezve, kezdeményezése abban a kérdésben kérné ki a polgárok véleményét, egyetértenek-e azzal, hogy “az Országgyűlés ne támogathasson olyan javaslatot vagy indítványt, amely Magyarországnak az Európai Unióból való kilépését eredményezheti”. Hozzátette, három éve, az európai parlamenti választás kampányában pártja már azt nevezte tétnek, “megengedjük-e Orbán Viktornak, hogy kivezesse Magyarországot az Európai Unióból”; akkor ezt a kijelentését az ellenzéki pártok is megmosolyogták, ám a miniszterelnök legutóbbi tusványosi beszédből teljesen egyértelművé vált, hogy ez a célja.

Forrás: PestiSrácok

Kiemelt kép: MTI