Újabb helyeken kell fizetni a parkolásért szeptembertől, emellett az autósoknak újdonság lesz helyenként a 600 forintos óradíj, vagy az, hogy néhol este 10 óráig is fizetni kell a parkolásért. Három fővárosi kerületben pedig 30 km/h-s sebességkorlátozással tetézik az egyébként sem rózsás közlekedési helyzetet. Karácsony Gergely főpolgármester 2020 áprilisában ismertette, hogy Budapesten jelentős forgalomcsillapítást és sebességcsökkentést tervez a közúti közlekedésben. 

Teljesen átalakítja a parkolási rendszert a Fővárosi Önkormányzat 2022. szeptember 5-től. Az autósoknak újdonság lesz a helyenként 600 forintos óradíj, vagy az, hogy néhol este 10 óráig is fizetni kell a parkolásért, de az igazán nagy változás a parkolóövezetek területében lesz. Budán a II. és a XI. kerület, Pesten pedig Kőbánya és Zugló is kiterjeszti a fizetős parkolóövezetét – ezek a változások eddig a Fővárosi Önkormányzat tervtérképében nem szerepeltek – számolt be a Napi.hu.

„Ez már sarcolás” – az autósoknak nemcsak a fővárosi díjemelés fájhat

Az autósok elleni újabb intézkedésnek nevezte a Magyar Autóklub jog- és érdekvédelmi bizottságának elnöke az új parkolási rendszer bevezetését.

A fizetős parkolóövezet leglátványosabb terjeszkedése a kőbányai autósokat érinti. A X. kerületben eddig csak a Gyakorló utcai lakótelep környékén és az Üllői út melletti lakótelepnél kellett fizetni két kisebb területen. A jövőben azonban fizetős lesz több terület is.

2020 áprilisában Karácsony Gergely ismertette, hogy Budapesten jelentős forgalomcsillapítást és sebességcsökkentést tervez a közúti közlekedésben: csökkent volna a maximális 70-es sebességhatár a gyorsutakon, a nem főutakon pedig 30 km/h-ra korlátozták volna a legnagyobb megengedett sebességet.

 

Forrás és teljes cikk: hirado.hu

Kiemelt kép: facebook