Súlyos helyzet alakult ki a szocialista pártban, mivel közeleg az őszi tisztújítás, ám továbbra sincs elnökjelölt. Senki nem vállalja. A Magyar Hírlap forrásai szerint Molnár Zsolt pártigazgató valóságos castingot tart.

A helyzet hasonlatos ahhoz, amikor Gyurcsány bukása után kerestek új miniszterelnököt, s Bokros Lajostól a mosópor ügynökökig terjedt a skála. Újra felvetődött az egykori elnök, Mesterházy Attila neve is, ami a jelenlegi vezetéssel egyáltalán nem konform elképzelés.

Tóth Bertalan, az MSZP egyik társelnöke már az országgyűlési választás előtt bejelentette, hogy nem jelölteti magát újra az elnöki posztra, s a másik társelnök, Kunhalmi Ágnes pedig egyelőre nem nyilatkozott erről. Az önjelöltek közül Ujhelyi István európai parlamenti képviselő lépett elő az „elhervadt szegfű” jelszavával, sőt új névvel is, a párt teljes megújításának programjával, ám pillanatok alatt elbukott. (Lásd keretes írásunkat.)

A párttagság egyértelműen Szombathely polgármesterét, Nemény Andrást favorizálta, aki gondolkodási időt kért, ám forrásaink most egyértelműen azt jelezték, hogy nem kívánja feladni városvezetői tisztségét. Így bizonnyal ő sem vállalja a párt vezetését. Felajánlotta szolgálatait Harangozó Tamás országgyűlési képviselő is, akiről forrásaink azt állították, hogy őt még Ujhelyinél is rosszabb jelöltnek tartják. Azt fejtegették, hogy a testvérén, a szocialisták demokrácia intézetében dolgozó Harangozó Gáboron és Heringes Anita volt képviselőn kívül senki nem támogatja. Felkérték Hiller Istvánt is, a választmány jelenlegi elnökét, aki ugyancsak megköszönte a lehetőséget, de nem kívánt ezzel élni. Ellenben – tudtuk meg – annyit kért, hogy kapjon a párttól sofőrt és szolgálati autót. A jelenleg egyszázalékos támogatottságra mért MSZP egykori elnöknek a kérését a pártvezetés akceptálta.

A Magyar Hírlap teljes cikke itt olvasható.

Szerző: Bán Károly

Kép: Kovács Tamás