A magyar miniszterelnök tusványosi beszéde volt az apropó.

Még mindig Orbán Viktor magyar miniszterelnök tusványosi beszédén rugóznak egyes román politikusok, akik vélhetően ezzel próbálják felhívni magukra a figyelmet: most Alexandru Muraru, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Iasi megyei képviselője próbálja kiaknázni a magyar téma napirenden tartásában rejlő lehetőségeket.

Muraru közölte, hogy az egyesek által rasszistának mondott beszéd miatt feljelentette a magyar miniszterelnököt az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál (CNCD).

A képviselő úgy gondolja, Orbán „rasszista” és „idegengyűlölő” kijelentéseket tett.

Ennek alátámasztására a beszéd azon részét idézte, amelyben Orbán azt fejtegette: a Kárpát-medencében élő népek nem kevert fajúak, hanem a saját európai otthonukban élő népeknek a keverékei. „És amikor szerencsés a csillagállás, és jó a széljárás, akkor ezek a népek ráadásul egy ilyen hungaro-pannon mártásban össze is olvadnak, egy saját, új európai kultúrát hozva létre. Ezért harcoltunk mindig. Egymással hajlandóak vagyunk keveredni, de nem akarunk kevert fajúvá válni” – áll az idézetben.

Muraru szerint a beszéd „olyan faji ideológiákból merít, amelyek több millió áldozatot követeltek a 20. században”.

Orbán azonban néhány hete tisztázta,

nem faji, hanem kulturális értelemben beszélt a bevándorlás hatásairól,

és azt is hozzátette: néha félreérthetően fogalmaz.

Muraru feljelentése azon kívül, hogy hírré vált, aligha ér sokat.

Asztalos Csaba, a diszkriminációellenes tanács elnöke ugyanis már korábban jelezte:

mivel a magyar miniszterelnök diplomáciai mentességet élvez, a CNCD-nek nincs hatásköre eljárni az ügyben.

Bár Muraru szerint Orbán magánemberként volt jelen Erdélyben, nem miniszterelnöki minőségében, ezért nem illeti meg a mentesség, érvelése megalapozottsága megkérdőjelezhető.

Asztalos jelezte: bárki tehet ugyan feljelentést, de a diszkriminációellenes tanács először úgyis azt vizsgálja majd meg, hogy van-e hatásköre eljárni az ügyben.

Márpedig a jelek szerint nincs.

Főtér

Kiemelt kép: MTI