Bármekkora egyéniség manapság mindenki, azért alapvetően mintákat követ. Igaz ez az életvezetésre, a párkapcsolatokra is. A szabadság többnyire azt jelenti, hogy nem a hagyományos, régi formákat, hanem valamilyen újat keres, és miközben éppen olyan konformista, mint ősei voltak hajdanán, azt gondolja magáról, most aztán valami teljesen egyedi utat választott.

Az évezredeken át, tradicionálisan működő párválasztási, együttélési normákat sokan lecserélték egy alternatív formulára, ahol a kapcsolat felbonthatóvá vált, és a két fél eggyé válása helyett a két fél külön-külön egyénként létezhet. Ez a modell persze erősen csikorog; megannyi boldogtalan, kisiklott élet, drogokhoz menekülő szeretethiányos celeb tanúskodik sokszor akaratlanul is ennek üdvözítő volta ellen. Sok helyen a nem létező rendes családi minta híján a közösségi hálók és a média egyéb hírességeinek pusztán az ismertség által legitimált „tekintélye” mutat irányt.

Annak ellenére, hogy az avíttnak tekintett erkölcsöt és szokásokat látványosan fel akarják rúgni, a hűség kérdése továbbra is alapvetésnek számít.

Éppen a napokban értesültünk róla (aki internetet használ, kéretlenül belebotlik, persze nem muszáj rákattintani), hogy az egyik legnépszerűbb celebritás, az angol-amerikai (a wikipédia szerint ír, német, lengyel, zsidó származású) Emily Ratajkowski válik. Ebben persze semmi meglepő sincs, a mi hazai, kicsit provinciálisabb celebeinkkel is előfordul, éppen úgy megtudjuk róluk is, amikor összeházasodnak, gyerekük születik, elválnak, újra házasodnak stb. Ami miatt a dolog átlépte az ingerküszöbömet, az az ok: Emilyt megcsalta a férje, másfél éves közös gyermekük apja.

A hölgy abból él, arról nevezetes és gazdag, hogy nagyon szép, és ezt a legkülönbözőbb formákban publikálja is. A hírfogyasztó átlagember pedig meghökken: ki az a férfi, aki megcsalja Ratajkowskit? És ki az a nő, akivel megcsalják? A szépség és a hírnév sem jelent védettséget? Állítólag Audrey Hepburnt, az egyik leggyönyörűbb színésznőt is megcsalta a férje. Marilyn Monroe, akinek lábai előtt hevert egész Amerika, boldogtalan volt a szerelemben.

Sokan azt tartják, a huszadik század nagy eredménye, hogy nem a szülők vagy gazdasági érdekek döntenek a házasságokról, hanem végre a szerelem. Én azonban nem vagyok benne biztos, hogy ez régen ne így lett volna. Természetesen bizonyos társadalmi-etnikai-vallási csoportokból nem nagyon léptek ki – ma sem vezet jóra, ha a párok tagjai között nagy az iskolázottsági, kulturális, civilizációs különbség –, de a maguk közegében bizonyára szeretetből választottak. Megannyi népdalunk, népmesénk, táncunk utal erre. (Az elveszett szeretőt sirató énekek éppen azt jelzik, hogy az esély megvolna a szerelmi házasságra, de valami külső ok miatt mégsem jöhet létre. Pl. „Kitörted a kezedet, mivel ölelsz engemet.”)

A Vasarnap.hu teljes cikke itt olvasható.

Szerző:  Ungváry Zsolt

Kép: Pexels