Erről Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója írt közösségi oldalán. Bejegyzésében hangsúlyozta, Magyarország gáztároló-kapacitása az egyik legnagyobb az Európai Unión belül, sőt, hazánk a töltöttség terén is az élvonalban áll – derül ki a Klímapolitikai Intézet kutatásából.

Mint írta: Számos uniós ország a szomszédaira van utalva a földgázellátás biztosításában, hiszen vagy nem rendelkezik tárolókapacitással (mint Észtország és Litvánia), vagy a saját kitermelése sem elegendő (mint Írország, Luxemburg és Szlovénia). A legnehezebb helyzetben Németország van, ahol a betárolt földgázmennyiség az éves fogyasztás csupán 19%-át fedezi, de ha a tárolók teljesen fel lennének töltve, akkor sem érnék el a 26%-ot.

Ezzel szemben hazánk földgázellátása biztosított:

✅ betároltuk az éves összfogyasztás 34%-át,

✅ a téli fogyasztás 141%-át,

✅az éves lakossági fogyasztásnak pedig a 82%-át.

gáztárolás

 

Kiemelkedő eredmény, hogy augusztus 1-jére a magyarországi tárolókba 920 millió köbméterrel több gáz került, mint azt az európai uniós gáztárolási rendelet előírja. Magyarországnak november 1-jéig ugyanis az 5 éves átlagfogyasztása 35 százalékát – 3,65 milliárd köbmétert – kell kötelezően betárolnia.

✅Ehhez képest mi már augusztus 1-jéig 3,25 milliárd köbméter gázt betároltunk, ami az elmúlt 5 éves összesített átlagfogyasztás 31,13 százalékát teszi ki a MEKH adatai szerint.

Mindent megteszünk annak érdekében, hogy hazánk és a magyar háztartások energiabiztonságát megőrizzük. Nekünk ugyanis Magyarország biztonsága és a magyar családok védelme a legfontosabb!

Kiemelt kép: MH