A házelnök az augusztus 20-ai ünnep előestéjén a felvidéki településen kitért arra is: „minden okunk megvan hálával fejet hajtani első királyunk emléke előtt.”
Kiemelte: régen volt ilyen nagy szükségünk egyetértésre és együttműködésre a Kárpát-medencében, mint az előttünk álló időkben. Beszédében legfontosabb kérdésként azt vetette fel, hogy a „nemzeteket fenyegető veszélyforrás” megváltozott. Szerinte azért változott meg a „történelem járása” a teljes nyugati világban, így Európában és a Kárpát-medencében is, mert az elmúlt évtizedekben a tőke és a technológia koncentrációjának következményeként olyan magánérdekeket érvényesítő, államokon kívüli és államok feletti hatalmak szerveződtek és emelkedtek fel globálisan, amelyek a nemzetállamokat fel akarják számolni szerte a nyugati világban.
A házelnök úgy értékelt:
Európára nézve mindez azt jelenti, hogy a jellemzően Európán kívüli globális magánhatalmak az Európai Uniót Európai Egyesült Államokká akarják átalakítani, egy olyan föderációvá, még inkább birodalommá, amelyben minden jelenlegi uniós nemzeti állam – így Szlovákia és Magyarország is – teljes mértékben elveszítené önrendelkezését és cselekvési szabadságát.
Mindezt szerinte azzal a céllal, hogy a magánhatalmak véglegesen és kizárólagosan megszerezzék maguknak a tagállamok anyagi és szellemi erőforrásait.
Napjainkban és az előttünk álló időkben a Kárpát-medence nemzetei ezért vagy együtt nyerik meg a jövőt vagy együtt veszítik el országukat, államukat és önazonosságukat, mindent, amit a múltban megszereztek – jelentette ki.
Kövér László azt hangsúlyozta, hogy a globalizmus pénzügyi erejével szemben a nemzeti államoknak egyetlen hatékony önvédelmi fegyverük lehet: a nemzeti identitásban rejlő megtartó és alkotó erő. Az európai nemzetek identitásában pedig „ott tükröződik” az európai keresztény kultúra egyetemessége éppúgy, mint az anyanyelv, a szülőföld otthonossága és a néplélek legnemesebb önkifejeződését adó népművészet is.
Azt mondta: az idei felvidéki magyar népművészeti fesztivál ezért európai jelentőségű rendezvény, mert egy közép-európai nemzeti közösség, a Szlovákiában élő magyarság lelkének legtisztább és legőszintébb megnyilvánulása. A mostani találkozó ötvenhatodszor üzeni azt, hogy “a felvidéki magyarok lojális és értékteremtő állampolgárai Szlovákiának, ezzel egyidejűleg hűséges tagjai a kulturálisan egységes és oszthatatlan magyar nemzetnek, nem mellékesen pedig öntudatos európai polgárok”.
Kövér László hangsúlyozta továbbá: bíznak benne, hogy a jövőben a szlovákiai magyar pártszövetség tagjai és vezetői is „elvégzik a munka rájuk eső részét”, és nemsokára újra a pozsonyi parlamentben képviselhetik a felvidéki magyarság érdekeit. A sikerhez a felvidéki magyar választópolgároknak a szavazata elengedhetetlen a közelgő helyi és megyei önkormányzati választásokon. A házelnök a felvidéki magyarokat arra kérte: segítsék győzelemre a magyar politikát Szlovákiában.
A házelnök úgy vélekedett:
„sorsdöntő küzdelmek várnak az európai nemzetekre.” „Ebben a küzdelemben mi, magyarok szeretnénk számítani a szlovák nemzetre és a nemzete iránt felelős szlovák politikára is, miként Szlovákia is számíthat Magyarországra”.
MTI
Fotó: Illyés Tibor | Forrás: MTI