Európa nagyon óvatos az ukrán elnökkel, mivel háborús hősnek tekintik – mondta Nógrádi György. A biztonságpolitikai szakértő szerint, ha az amerikaiak vagy a Nyugat nem támogatja Volodimir Zelenszkijt, az ukrán elnök egy nap múlva elbukik.

Az Ultrahang Youtube-csatorna vendége volt Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő, aki a műsor első részében arról beszélt, hogy a héten zajlott egy megbeszélés Zelenszkij ukrán, Erdogan török elnök, valamint Guterres NATO-főtitkár között Ukrajnában. Nógrádi György kijelentette, Törökország úgy viselkedik, mint a NATO egyik legerősebb katonai hatalma, ami meg is állja a helyét annak ellenére is, hogy az évekkel ezelőtti puccskísérlet után a hadsereg egy részét felmentette a török elnök.

A szakértő úgy fogalmazott, hogy Törökország rá van utalva Oroszországra és fordítva is igaz, hiszen Moszkva a törökök legnagyobb zöldség-gyümölcs importőre, rengeteg török vendégmunkás dolgozik Oroszországban, a török üdülőhelyek pedig dugig vannak orosz turistákkal.

Ez a háromoldalú csúcstalálkozó negyven percet tartott, mondom magyarul: miről tárgyaltak? Mindenről! Mondom magyarul: semmiről – elemezte a helyzetet Nógrádi György, aki szerint a felek csak abban tudtak megállapodni, hogy Ukrajnának több gabonát kell exportálnia.

A helyzetet tovább értékelve elmesélte, Zelenszkij csak akkor hajlandó Putyinnal tárgyalni, ha az utolsó orosz katona is elhagyja az ukrán területeket, beleértve a Krím-félszigetet is.

Ez utópia. Ez marhaság. Egy győztes hadsereg nem fog felállni azért, mert egy pólóba öltözött szerencsétlen ukrán államfő ezt követeli – közölte.

Forrás: Mandiner

Nyitókép: Földházi Árpád/Mandiner