A gazdatüntetésen megjelentek jelentős része végül az embereket hitegető Szabó ellen fordult.

Folyamatosan képtelenségeket állítva igyekezett félrevezetni a közvéleményt Szabó Bálint, aki végig makacsul állította, hogy 1800 traktoros készül az általa augusztus 20-ára szervezett Budapesti tüntetésre. A gazdák azonban nem dőltek be a mostanra teljesen hiteltelenné vált, abszurd állításaihoz egyre nevetségesebben ragaszkodó baloldali politikusnak, és nem mentek el a demonstrációra, amin így alig lézengett valaki. A megjelentek jelentős része pedig végül az embereket hitegető Szabó ellen fordult – írja a Magyar Nemzet.

Ismét meg akarta vezetni a magyar gazdákat Szabó Bálint, de lényegében semmi nem lett abból a demonstrációból, amit a volt szocialista politikus szervezett augusztus 20-ára Budapestre. A tüntetés ugyanis nem a rossz időjárás, vagy – ahogy Szabó igyekezett sugallni –, az azt megakadályozni akaró hatóságok, hanem az érdeklődés hiánya miatt fulladt teljes kudarcba.

Föl sem merült, hogy a Parlamenthez mehetnének Szabóék 

Szabó Bálint előzetesen folyamatosan arról beszélt, hogy mintegy 1800 traktort várnak a fővárosba a gazdatüntetésre az ország minden tájáról, amire végül alig pár száz, többségében budapesti lakos ment csak el.

Ráadásul a demonstrációra a Szabó által hangoztatott keretek között soha nem is kerülhetett volna sor. A tüntetést szervező baloldali politikus ugyanis azzal hitegette a tüntetéshez csatlakozni szándékozókat, hogy a nemzeti ünnep idején a pesti alsó rakparton vonulhatnak majd föl a munkagépekkel.

A rendőrség azonban már jó előre jelezte, hogy csak a Dózsa György útra engedik be a tiltakozókat, mivel nem nekik, hanem az ünnepi tűzijátékot szervező cégnek van engedélye a belvárosi helyszín elfoglalására.

Mindennek ellenére a Szabó Bálint még augusztus 20-án korán reggel is azzal igyekezett ámítani a Facebookon őt követőket, hogy jelentős demonstráció lesz, amihez már csak tűzijátékot szervező cég vezetőjének engedélye szükséges, mivel az esti ünnepi program bizonyára elmarad.

Egyre kínosabbá vált a dolog 

Szabó Bálint arra kérte a gazdákat, hogy várakozzanak türelemmel, amíg értesíti őket, hogy elindulhatnak a fővárosba. Pedig ekkor már a baloldali politikusnak is tisztában kellett lennie azzal, hogy nem csak az estére várható rendkívül rossz időjárás miatt nem lesz semmilyen jelentős demonstráció. Értesüléseink szerint ugyanis a vidéki gyülekező pontokon alig jelentek meg gazdák, így Szabónak pontosan tudnia kellett, hogy befellegzett az általa megálmodott „hatalmas tüntetésnek”.

Szombaton negyed egykor aztán ismét élőben jelentkezett be a Facebookon, és arról beszélt, hogy azért kell tovább várniuk a gazdáknak, mert még nincs végleges döntés a tüntetés helyszínéről. A baloldali politikus még ekkor is hamisan azt állította, hogy ezrek várnak arra, hogy elinduljanak traktoraikkal Budapestre.

Saját Facebook-követői sem hittek Szabónak 

Ekkorra azonban már Szabó Bálint ellen fordult a közhangulat. A Facebookon tett bejelentéséhez írt hozzászólásokban egyre többen fakadtak ki ellene, és kételkedésüknek hangot adva azt követelték, tegyen közzé felvételeket arról, hogy valóban tömegesen várakoznak a traktorosok az indulásra az ország különböző pontjain.

Szabó nem tett eleget ezeknek a kéréseknek, hanem egy délután háromkor közzétett videós bejelentkezésben arra kérte a gazdákat, hogy induljanak el Budapestre a Dózsa György útra, hogy megtartsák a demonstrációt. A gazdák azonban nem dőltek be az össze-vissza beszélő baloldali politikusnak, és nem mentek el a teljes kudarcba fulladt „traktoros gazdatüntetésre”.

Traktorok helyett lökdösődés volt a „gazdatüntetésen” 

Így este mindössze pár száz, a helyszíni tudósítások szerint többségében budapesti tüntető gyűlt össze a Dózsa György úton, ahol traktorokat nem lehetett látni.

Szabó Bálint beszéde alatt egyre több bekiabáló kérdezte, hogy hol vannak a gazdák és a beígért traktorok. Az emberek frusztrációja érezhetően a szervező felé fordult.

Egy tüntető követelni kezdte, hogy Szabó legalább mutasson képeket a Budapestre igyekvő gazdákról, hívjon föl valakit közülük, de a baloldali politikus erre nem volt hajlandó. Az őt számon kérő fiatalembert pedig többen lökdösni kezdték, majd kavarodás támadt, miközben Szabó Bálint hívei igyekeztek a mikrofont visszaszerezni az őt az emberek megvezetése és a tüntetés kudarca miatt kérdőre vonó férfitól.

Nem először próbálták kihasználni a gazdákat 

Nem csoda, hogy nem sikerült Szabó Bálintnak becsapnia gazdákat, hiszen nem a mostani volt az első alkalom, hogy meg akarta vezetni őket. Mint ismert, az őt feljelentő víziszárnyas-tenyésztők szerint idén februárban cége, a Likvid Kontroll Kft. munkatársai arra próbálták rávenni a gazdákat, hogy tízszázalékos közvetítői jutalékot fizessenek a nekik járó agrártámogatások után.

Ezeket a próbálkozásokat akkor a minisztérium közleménye lehetetlenítette el, amelyben kifejtették, hogy az 1,9 milliárd forintnyi támogatás utalását közvetlenül az államkincstár végzi, és ahhoz nincs szükség közvetítőkre.

Borítókép: Szabó Bálint az augusztus 20-i gazdatüntetésen (Fotó: Havran Zoltán / Magyar Nemzet)