A szokásoktól eltérően nem csütörtökön, hanem ma 13 órától tart rendkívüli kormányinfót Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter. Ezt Szentkirályi Alexandra, kormányszóvívő jelentette be a közösségi oldalán. Szó volt a többi között a Európai Bizottságnak küldött válaszlevélről, amit hosszas tárgyalásokat követően elküldött a magyar kormány és amire 30 napon belül meg kell érkeznie a válasznak. A gázárszabályokat  pontosítják, ugyanis az orosz és a nyugati gáz fűtőértéke nem azonos, ezért megajouleban adták meg az értéket. Erről rendelet is születik. Az OMSZ menesztett vezetőivel kapcsolatban pedig megtudtuk, hogy a tűzijáték napján adott téves előrejelzésük ellenére is felmentették volna őket a posztról.

A kormányülésen az energetikai kérdések voltak terítéken -mondta el Gulyás Gergely, aki hozzátette, hogy ki tudják elégíteni a hazai szükségleteket. A gázár újabb rekordokat döntött, de  a rezsicsökkentést az átlagfogyasztásig tudja a kormány biztosítani. Az orosz gáz és nyugati gáz fűtőértéke azonban nem egyforma. Erről egy rendelet is meg fog jelenni, amiben megajoulban adják meg ennek mértékét. Még a legrosszabb esetben is 1729 köbméter gázt megkapja minden háztartás rezsicsökkentetten. Mostantól kezdve a leggyengébb fűtőérték 63645 megajoule lesz. Ez a rendelet még ma megjelenik -mondta Gulyás.

Az EU tárgyalások helyzetét is áttekintette a kormány. Tegnap éjfélig kellett a kormánynak válaszokat adnia az Európai Bizottság kérdéseire. Olyan választ tudtunk küldeni a bizottságnak, melyben alapján bízunk benne, hogy a következő hét éves uniós forrásokat és a helyreállítási alapot is megkaphatjuk. Olyan választ küldött a kormány a bizottságnak, amiben közös álláspontra jutottak. A miniszter hozzátette, hogy átláthatóbb rendszert hoznak létre az uniós pénzek területén. Harminc napon belül kell a bizottságnak értékelnie a magyar kormány válaszát -tette hozzá újságírói kérdésre.

Gulyás Gergely szégyenteljesnek tartja a baloldali EP-képviselők viselkedését

Gulyás Gergely szégyenteljesnek tartja, hogy a baloldali képviselők – akik havonta 5 millió forintot keresnek – azon dolgoznak az Európai Parlamentben, hogy ne lehessenek fejlesztések az egészségügyben, és hogy ne kapjuk meg a nekünk járó pénzeket, amiből a pedagógus béremelést tudná véghez vinni a kormány.
Ezeknek a politikusoknak is azon kellene dolgozniuk, hogy megkapjuk ezeket a forrásokat – tette hozzá a miniszter.

A miniszter azt is kijelentette: fel sem merült, hogy Magyarország az Európai Ügyészséghez csatlakozzon.

Felmentették volna egyébként is az OMSZ két vezetőjét

A közmédia az OMSZ tisztségükből felmentettekről érdeklődött, amire Gulyás Gergely elmondta, hogy a tűzijáték napján tett téves előrejelzés ellenére is felmentették volna a vezetőket. Hozzátette, hogy a technológiai miniszternek nem kell megindokolnia, hogy miért döntött így. Gulyás hozzátette, hogy a kormány egyetért Palkovics miniszter úr döntésével.

A Vodafone-al való megállapodás akkor lesz végleges, ha a nemzetközi könyvvizsgálócég is rábólint

Kérdésre Gulyás Gergely elmondta, hogy nagy lépést tett a kormány annak érdekében, hogy a telekommunikációs téren is legyen magyar többségi tulajdon. Hozzátette ugyanakkor, hogy a megállapodás csak akkor lesz érvényes, ha a vételárat jóváhagyja egy nemzetközi könyvvizsgáló cég is.

Biztosított az ellátás és a gáz

Az iskolakezdéssel kapcsolatban elmondta, hogy bizonyos intézményeket, mit az iskolák és szociális intézményeket, kórházakat mindenképp fűteni fogják. A baloldal által terjesztett 16 ezres tanárhiány pedig nem valós. Az oktatás indulását nem fenyegeti semmi.

A miniszter kérdésre elmondta, hogy a gáztározók jelenleg 3,8 milliárd köbméternyi gázt tárol, ami ha az ipari és a lakossági fogyasztást is belevesszük 76 téli napra elegendő. Az aszály ellenére pedig a hazai ellátás biztosított.

Gulyás Gergely kérdésre elmondta, október elsejéig mindenképpen fenntartják az élelmiszerárstopot. Hozzátette: az azt megelőző egy-két héttel tudnak arról dönteni, hogy meghosszabbítják-e.

Arra a felvetésre, miszerint Jakab Péter azért nem adja vissza a mandátumát, mert ezzel a Fideszt erősítené a miniszter úgy reagált:

„Orvosi kérdésekben nem vagyok jártas. „

Forrás: pestisracok.hu, hirado,hu.  Nyitó kép korábbi felvétel: magyarhirlap.hu