Figyelmeztetjük Márki-Zay Pétert, hogy a jövőben semmi párhuzamot ne vonjon a CÖF és a Magyarországot eladó külföldi, amerikai pénzekkel kampányoló tevékenysége között.

Bevallotta, hogy mint a Magyarországi ellenzék által támogatott miniszterelnök-jelölt, olyan pénzbeli segítségeket fogadott el, amely nyilvánvalóvá tette az országgyűlési választásokba történő beavatkozást. Az sem eltitkolható, hogy politikai kalandorként élvezte a magyarországi ellenzéki tábor tudatos közreműködését, amely vonatkozik a pénzforrások elhallgatására is.

Márki-Zay és szervezete úgy próbál elmenekülni az igazságszolgáltatás elől, hogy a CÖF-fel takarózik. Ezért szembesítjük a tényekkel:

– a CÖF-CÖKA 2022 május 31-ig, határidőben, elszámolt pénzügyi gazdálkodásával és azt azonnal nyilvánossá tette. Márki-Zay ezt elmulasztotta.
– a CÖF-CÖKA megalapítása óta külföldről nem fogad el támogatást. Márki-Zay és MMM egyesülete viszont igen.
– a CÖF-CÖKA a szellemi honvédők akaratának megfelelően kampányát magánszférából érkező adományokból fedezte. Ezzel szemben Márki-Zay pedig a magyarországi választások befolyásolására szövetkezett amerikai alapítvány előzetes létrehozására, ezt kiegészítve a Soros-szervezetek támogatásával.

A magyar törvények által tiltott módon a magyar választások befolyásolására alkalmas pénzfelhasználás felveti az ellenzéki pártok politikai bűnsegédként történő közreműködését.

A választások tisztaságát ellenőrző népes EBESZ küldöttség szemet hunyt közreadott jelentésében a baloldali kampánybiznisz feltárását illetően. A jelentés utólagos kiegészítése erkölcsi kötelessége a misszió résztvevőinek.

A Márki-Zay és Tordai Bence-félék méltatlanok arra, hogy a CÖF nevét a szájukra vegyék.

Csizmadia László a CÖF-CÖKA alapító elnöke