Az idei aszály egy régóta megoldandó, egyre égetőbb problémára is felhívja a figyelmet, azaz, hogy szemléletváltozásra van szükség a hazai vízgazdálkodásban is – hangsúlyozta a pestisrácok portálnak adott interjújában Nagy István.

Az agrárminiszter kifejtette: ez azt jelenti, hogy a korábbi elképzelésekkel szemben mára nem az a feladat, hogy magas gátak közé szorítva gyorsan elvezessük Magyarország területéről az esővizet, hanem hogy hogyan tudjuk bővíz idején betárazni, azaz megőrizni a csapadékot, és azzal az év további részében gazdálkodni. Mint kiemelte, jelenleg kevesebb víz érkezik hozzánk, mint amennyit kibocsátunk. Hangsúlyozta ugyanakkor: a Belügyminisztérium koordinálásával az elmúlt években nyolc tározó épült az országban, összesen ötmillió köbméter maximális tározókapacitással.

Azt is figyelembe kell venni, hogy talajvízből, az ivóvízkészletből öntözni egyre nehezebb, hiszen süllyed a talajvízszint, ez a megoldás tehát nem fenntartható. Csak a vízfeleslegből, a bővíz idején betárazott vízből lesz lehetséges a jövőben az öntözés, ezért tározótavak, csatornák kialakítása szükséges.

A miniszter hangsúlyozta: a szemléletváltás koordinálása az Országos Vízügyi Főigazgatóság hatásköre, hiszen az Agrárminisztérium a harmadlagos csatornáknál lép színre, de az, hogy a víz a csatornákba bekerüljön a megfelelő főművek kiépítésével, a vízügyi főigazgatóság feladata.

Ez egy hatalmas állami infrastruktúrafejlesztés, ugyanakkor, ha arra gondolunk, hogy ha jókor esik az eső, az a költségvetésben plusz 1000 milliárd forintnyi kukorica-bevételt jelent – ha rosszkor, akkor mínusz 1000 milliárdot –, akkor rögtön érezhető, hogy csak ennek az egy tételnek az áfa tartalma is jelentős a költségvetés számára. Tehát érdemes ezeket az állami beruházásokat elvégezni, az állami főműveket elkészíteni – hangsúlyozta az agrárminiszter.

A teljes interjút a PestiSrácok portálon olvashatják.