Hamarosan előre hozott választásokra kerülhet sor Szlovákiában, miután a négypárti kormánykoalíció hétfőn hárompártivá zsugorodott, s kisebbségbe került. A kabinet a stabilitás szükségességét hangsúlyozza az energiaválság idején, az ellenzék azonban a neki kedvező felméréseket látva az új választások kiírásáért fog harcolni. Robert Fico hatalomra kerülése esetén jelentősen megváltozhat Szlovákia hozzáállása az orosz–ukrán háborúhoz.
A Robert Fico volt miniszterelnök vezette Irány–Szociáldemokrácia (Smer–SD) a szavazatok 19,1 százalékával nyerné meg a szlovákiai választásokat, ha azokra most kerülne sor – derül ki egy tegnap közzétett friss felmérésből. A második helyen a Smer–SD-ből kivált Hang–Szociáldemokrácia (Hlas–SD), Peter Pellegrini volt kormányfő pártja végezne 17 százalékkal. Ketten együtt 64 mandátumot nyernének el a 150 fős parlamentben. Egy harmadik párttal, például a lehetséges koalíciós partnerként szóba hozott radikális jobboldali Republikával (7,1 százalék, 13 mandátum) összefogva már kormánytöbbségük lenne.
Mindez azért lényeges, mert a jelenlegi helyzetben egyáltalán nem kizárt, hogy a 2024 februárjában esedékes választások helyett korai megméretésre kerül sor.
A négypárti jobboldali–liberális koalíció ugyanis hétfőn hárompártivá zsugorodott, miután az elmúlt két és fél évben felgyülemlett feszültség elérte a tetőfokát, a belső viszályokat megelégelve kilépett a liberális Szabadság és Szolidaritás (SaS). Távozott a kormányból Richard Sulík, az SaS elnöke, gazdasági miniszter, Ivan Korcok külügyminiszter, Mária Kolíková igazságügyminiszter és Branislav Gröhling, az oktatásügyi tárca vezetője. A kormánypártoknak mindössze 68 képviselőjük maradt. A felmérés szerint a három kormánypártból ketten épphogy átlépnék a parlamentbe jutáshoz szükséges ötszázalékos küszöböt.
Juraj Marusiak a Szlovák Tudományos Akadémia politológus-történésze szerint Szlovákia gazdasága is megszenvedi az orosz–ukrán háború, illetve a Moszkvával szembeni uniós szankciók következtében kialakult energiaválságot. Robert Fico többször is bírálta a pozsonyi kormányt, amiért támogatta az energetikára vonatkozó szankciókat, mondván: az a szándék, hogy mindenáron ártani akarnak Oroszországnak, sarokba szorítja az európai gazdaságot. Fico az Ukrajnába irányuló szlovák fegyverszállítást is kritizálta. Mindez előrevetíti azt, hogy egy esetleges Fico-kormány sokkal inkább a magyar kormány álláspontját osztaná a háború kérdésében, mintsem a nyugati mainstreamét. – közölte
Forrás és teljes cikk: Magyar Nemzet
Kiemelt kép: Origo