Annalena Baerbock, a Zöldek üdvöskéje, egyben német külügyminiszter a minap azt mondta, hogy nem érdekes, mit gondolnak a német választók, inkább az ukrán emberekért kell aggódnia a kormánynak.

Ez igen, hölgyem!

Köszönet a vallomásért!

Amit mondott, az végre annak a világos deklarálása 2022-ben, hogy a globális elit tagjai számára a demokrácia és a népakarat már régen nem számít semmit. Ez az a szép új világ, a Great Reset, a Nagy Újrakezdés, amelyben az elit fog mindent irányítani.

Az elitnek pedig az a célja, hogy „Russia must perish”, azaz Oroszországnak pusztulnia kell. Mindenáron, bármi áron.

Ez ilyen egyszerű.

Jó lenne végre szembenéznünk nekünk is ezzel.

És még mit is mondott ez a nagyszerű teremtés?

Ezt: „Ha azt az ígéretet teszem az ukrán embereknek, hogy »mellettetek állunk, amíg szükségetek van ránk«, akkor azt be is akarom tartani. Nem számít, mit gondolnak a német választóim, de én teljesíteni akarom az ígéretet az ukrán népnek.”

Jól van, nyugalom.

Vegyünk itt egy nagy levegőt, és nézzük meg: ki is ez az Annalena Baerbock, kit képvisel valójában, kik állnak mögötte?

A negyvenéves hölgy, a Grünen (Zöldek) társelnöke a legfiatalabb kancellár-jelöltként indult a választásokon tavaly szeptemberben Németországban, majd a megalakuló koalícióban, melyet a szocdemek, a liberálisok és a Zöldek alkotnak, külügyminiszter lett. Tehát hihetetlenül meredek karriert futott be. Már a kampányban mögé állt a német fősodratú – tehát szinte mindegyik – média (Stern, Spiegel, Die Zeit stb.), dicsérték mint a jövő emberét.

Mindez érthető, ő ugyanis szerves része a globális, transzatlanti elitnek – egyébként Robert Habeckkel, a Zöldek másik társelnökével, a jelenlegi német kormány alkancellárjával és egyben gazdasági miniszterével együtt.

Először: Baerbock tagja a German Marschall Foundnak (GMF), ami egy amerikai, de még inkább globalista agytröszt, hatalmas befolyással a német politikára. Nevével ellentétben ez a szervezet korántsem a német érdekeket képviseli Németországban, hanem az amerikai demokraták, illetve leginkább a globalisták érdekeit. Székhelye Washington D. C. Ezt az szervezetet az a Guido Goldman alapította még 1972-ben, aki egyébként szoros kapcsolatban állt David Rockefellerrel és más Wall Street-i bankárokkal.

William Engdahl, az alternatív híreket és véleményeket is olvasók számára jól ismert közgazdász azt írta a GMF-ről, hogy nem más a célja, mint a világot a globalista pénzügyi elit céljainak megfelelően átalakítani. Ennek érdekében számos rendszerváltó „operációban” részt vettek már, így többek között Ukrajna átalakításában is…

Ezek után ugye egyre érthetőbb, hogy miért viseli ennyire a szívén Baerbock az ukrán emberek sorsát?

Másodszor: Annalena Baerbock 2020 óta részt vesz a Klaus Schwab által vezetett Világgazdasági Fórum (WEF) munkájában. A WEF nem mást akar, mint a világ átalakítását egy olyan irányba, amelyben a nemzetállami vezetők helyett egy technokrata, globális elit gyakorolja a hatalmat egy atomizált, ellenőrzött, kozmopolita világtársadalom felett, s amelyben a demokrácia a hagyományos értelmében végleg szétporlad, jelentőségét, értelmét veszti.

Baerbock vállalt céljai között szerepel a klímapolitika radikálisan zöld programjának erőszakos bevezetése az Agenda 2030 szellemében, a migráció emberi jogként való elismerése, Oroszországgal és Kínával szembeni konfrontatív politika, illetve a digitális euró bevezetése.

Még tudnám folytatni, de azt hiszem, most ennyit is elég befogadni.

Kell még valamit mondanom, Ildikó?

Egyébként kell!

Forrás: Magyar Nemzet

Szerző: Fricz Tamás politológus

Fotó: AFP