Nem csitul a baloldali belháború Budapest III. kerületében, Óbudán, ahol múlt vasárnap a Fidesz ötven százalék feletti eredménnyel nyerte meg az időközi választást az egyik választókerületben. 

Örülök, hogy megélhettem ezt a gyönyörű pillanatot, hogy elbuktad a választást – írta Hazai Iván András, a DK korábbi óbudai elnöke és a baloldali összefogás lemondott alpolgármestere Kiss László DK-s polgármesternek címezve sorait a vasárnapi időközi választás eredményére utalva. Hazai Iván András lemondása miatt kellett kiírni azt az időközi önkormányzati választást Óbuda 2-es számú egyéni választókörzetében, amelyet az egyik legszilárdabb baloldali fellegvárban a Fidesz jelöltje, Csikósné Mányi Júlia nyert meg a szavazatok több mint ötven százalékát megszerezve.

Hazai bejegyzésében emlékeztet, 2019-ben mindent feladva kampányolt az akkor még szocialista Kiss László polgármesterré választásáért és a baloldal győzelméért. Akkor még nem tudta, hogy verte át Gyurcsány Ferenc és Kiss László őt és akkor még civil társát, Rózsa László Pétert. Például azzal, hogy a választást követően Kiss átült a DK-ba a XVIII. kerületi szocialista polgármesterrel, Szaniszló Sándorral együtt.

„Gazember vagy és hazug” – írja posztjában a Gyurcsánnyal lepaktáló polgármesterről, s hozzáteszi, „bukni fogsz Czeglédy Gergővel együtt.” (A tisztségéről lemondott Hazai Iván András pozícióját Hagyó Miklós egykori titkára foglalta el ) „Ha akkor tudtam volna, mi a terved, messze elkerüllek, és Bús Balázst választottam volna, mert százszor jobb ember, és szociálisan is érzékenyebb nálad” – írja a kerület korábbi fideszes polgármesteréről.

Hazai Iván András a DK korábbi kerületi elnöke és a baloldali összefogás alpolgármestere májusban lemondását azzal indokolta, hogy elege lett Gyurcsányból, illetve a kerületi baloldal hazudozásaiból, semmittevéséből, emiatt a képviselőségről is lemondott, nem kívánt szavazógép lenni a kerületieket átverő gépezetben.

Bús Balázs korábbi fideszes polgármester ugyancsak a közösségi oldalán úgy reagált Hazai lépésére: „Ritka, korrekt baloldali politikus volt, akiből a jelenlegi óbudai képviselő-testületben nincs több. Nem véletlen, hogy az időközi választáson az óbudai polgárok is elmondták véleményüket az elmúlt hároméves óbudai baloldali városvezetésről. Nem véletlen, hogy Csikósné Mányi Júliát (Fidesz) választották az óbudaiak.”

Hazai lemondásának oka volt az is, nem értett egyet azzal, hogy pártja, a DK a Jobbikkal szövetkezett. Ezenkívül elfogadhatatlan volt számára, hogy saját választókörzetében semmiféle fejlesztés nem kezdődött el azok közül, amelyeket a polgármester megígért. „Kiss Lászlóék ígéretet tettek, hogy foglalkoznak majd a fejlesztési javaslataimmal, később viszont lesöpörték azokat az asztalról, sőt az utolsó évben a közösségi tervezésből is kihagyták a körzetemet” – írta korábban közösségi oldalán.

Hazai még az időközi választás előtt több interjúban kijelentette, attól kezdve, hogy Rózsa László Péterrel együtt távoztak a Gyurcsány-pártból, ellehetetlenítették és ellenségnek tekintették őket, és megtiltották a hivatali dolgozóknak, hogy szóba álljanak velük. Az országgyűlési választások után a tanácsosi helyétől is megfosztották.

Forrás: Magyar Hírlap

Kép: Bús Balázs, Csikósné Mányi Júlia és Varga Mihály (Bús Balázs Facebook)