3500 milliárd forintnyi EU-forrás kifizetését függesztené fel az Európai Bizottság – derül ki Johannes Hahnnak, az Európai Bizottság költségvetési ügyekért felelős biztosának július 20-i, a magyar kormánynak címzett leveléből, amelyet Jávor Benedek, a Párbeszéd politikusa posztolt ki a Facebookon. A HVG által idézett bejegyzésben szereplő levélrészlet szerint a jogállamisági eljárás keretében folyó párbeszédnek, az ebben megfogalmazott kritikákra kellett a kormánynak augusztus 22-ig válaszolni, ennek fényében pedig a bizottság szeptember 22-ig dönt arról, a Tanács elé viszi-e a forrásmegvonást. A mechanizmus szerint a tagállami kormányokat tömörítő Tanácsban minősített többségre van szükség ahhoz, hogy megvétózzák a bizottság javaslatát.

Az Eurologus a napokban arról írt, hogy szeptember 21-én fogadja el az Európai Bizottság a saját álláspontját, amelyet azonnal el is küldenek a magyar kormánynak. Információink szerint arra nincs esély, hogy az eljárást lezárja a brüsszeli testület, tekintettel arra, hogy a magyar vállalások egyelőre nem elfogadott jogszabályok – márpedig az említett időpontig nem ülésezik a parlament. A kormány a napokban ugyan elfogadott több kormányhatározatot, amelyben nyíltan az uniós kritikákra válaszolva tesznek ígéretet a korrupcióellenes intézményrendszer megerősítésére – például egy független korrupcióellenes tanács létrehozásával, ezekben a határozatokban azonban szeptember 21-nél későbbi dátumok szerepelnek.

Vagyis az eljárás addig folytatódni fog, és várhatóan szankciókra is javaslatot tesznek, amíg a törvények hatályba nem lépnek. És bár elvileg külön folyamatokról van szó, amíg a jogállamisági eljárás folyik, addig az uniós költségvetésből (MFF) és a helyreállítási alapból származó források is blokkolva lesznek, olyan kormánynak ugyanis nem fognak EU-s finanszírozást biztosítani, ahol a pénzek felhasználása nem átlátható. Az EB tehát önhatalmúlag visszatartja a kifizetéseket, míg a neki megfelelő politikai eredmény nem születik.

Az is sokat elárul, hogy az Európai Bizottság kritériumait kizárólag saját percepcióira alapozza: azért van korrupció, mert ők úgy gondolják. Azért nincs demokrácia, mert a választásokon rendre az általuk támogatott oldal marad alul.Arról, hogy a brüsszeli politikusok hogyan módosítják a hasonló kérdésekben a közvélemény-kutatások eredményeit a saját érdekeik szerint bővebben ITT írt a Pesti Srácok.

Forrás: PS/HVG

Kép: Facebook