Az utóbbi napokban több indokolatlanul ingerült, esetenként modortalan, fiatal kolléga kifogásolta azt, hogy én nem elemzek, hanem „csak jósolgatok” – írja Facebook-oldalán Robert C. Castel, a Neokohn főmunkatársa.

Szerintem itt a szövegértési deficit alapos gyanúja merül fel. Esetenként a régi vágású rosszhiszeműségé.

Mint minden elemzőnek, nekem is megvoltak a melléfogásaim. Ezekben a tévedésekben én további tanulási lehetőséget látok, és tény, hogy az egyik ilyen tévedést beismerő és az azt korrigáló cikkem lett az egyik legnépszerűbb.

Ami a „jósolgatás” vádját illeti, ezt általában olyan történészektől kapom meg, akik az ószláv szecskavágás aranykoszorús kutatóiként, kompetensnek érzik magukat az orosz nukleáris doktrína elemzésére.

A válaszom ezekre a vádakra az, hogy nem jósolgatok, hanem kifogásolok.

Általában nem azt próbálom kitalálni, hogy mi lesz, hanem azt teszem szóvá, ami hiányzik a képből. Hogy mire alapozom ezeket az állításaimat? A hadelméletre, az esettanulmányok tanulságaira, és a saját tapasztalatomra.

Érdekes módon, számos esetben azok a dolgok amiket hiányoltam, némi késéssel megvalósultak. Ez nem a béljósi kvalitásaimat bizonyítja, hanem azt, hogy a háború mestersége objektív elveken alapul.

Hogy mik voltak azok a dolgok amiket hiányoltam?

• A Kígyó sziget ukrán visszafoglalása, mint szimbolikus győzelem, ami nélkül a keleten elveszett területek reconquistája reménytelen.

• A háború kétdimenziós jellegének a meddősége és a mélységi csapások fontossága.

• A műveleti és stratégiai kreativitás és innováció hiánya.

• A meglepetés, úgy a műveleti, mint a technológiai, hiánya.

Ésatöbbi.

Azt is kijelentettem több alkalommal, hogy az ukránok számára az egyetlen remény a győzelemre ezeknek az erőtöbbszöröző módszereknek az elsajátítása.

A harkivi ellentámadás, de már a krími mélységi csapások sikere is azt bizonyítja, hogy nem csak én érzékeltem egyedül ezeket a hiányosságokat.

Az ukránok és az angolszász tanácsadóik is leporolták a szakkönyveket amiken felnőttünk és sikeresen alkalmazták a bennük lefektetett elveket.

Ami oroszokat illeti, a harkivi lecke egy sor igen fontos tanulságot tartalmaz, még akkor is, ha a tandíj igen fájdalmasnak bizonyult.

Az arab-izraeli és a két öbölháború visszatérő tanulsága, hogy a nyugati műveleti doktrína potensebb a merev és konzervatív szovjet-orosz doktrínánál.

Ha az oroszok győzni akarnak, akkor meg kell tanulniuk nyugati módra harcolni.

És persze kockázatvállalás, rugalmasság, kreativitás, innováció, a meglepetés és a megtévesztés szerepe.

Azok a dolgok, amiket a háború első napja óta hiányolok a tűzvonal mindkét oldalán.

Ezek azok az összetevők, amiket szorgalmasan hiányolgatok, amikor éppen nem arra pazarlom az időmet, hogy az ószláv szecskavágás kutatóival vitatkozok egy 21. századi háború szakmai kérdéseiről.

Kiemelt kép: Israel Democracy Institute