Belügyminiszteri rendelet jelent meg a Magyar Közlönyben, amely a magzati élet védelméről szóló 1992. évi LXXIX. törvény végrehajtásáról szóló korábbit írja át. Pintér Sándor a 20 éves rendelet mellékletén módosított: megváltoztatta a terhesség megszakításához szükséges kérőlapot.

A módosítás lényege, hogy a terhes nőnek a jövőben be kell mutatnia egy olyan, szülész-nőgyógyász által kiállított leletet is, amely rögzíti, hogy az állapotos nő számára az egészségügyi szolgáltató „a magzati életfunkciók működésére utaló tényezőt” egyértelműen azonosítható módon bemutatta.

A „magzati életfunkciók működésére utaló tényezőt” valójában a szívhang, a rendelet tehát a szívhang meghallgatásához köti az abortusz elvégzését.

A belügyminiszter rendelete szeptember 15-én lép hatályba.

Forrás: Mandiner

Fotó: (MTI/EPA/National Geographic Channel)

2022 plusz:

A CitizenGo közleményben üdvözölte a rendeletet, mint írták:

Régóta vártunk e lépés meghozatalára. Istennek hála, most megvalósul, amiért sokan régóta küzdünk.

Hisszük, hogy sok gyermek fog megmenekülni ezáltal az abortusztól. Folytatnunk kell a küzdelmet a legvédtelenebb gyermekek biztonságáért, sok munka vár még ránk az élet kultúrájának építésében.

Imádkozzunk, és ne hagyjuk abba a kiállást a születendő gyermekekért, hogy még sok ilyen sikerre ébredjünk az előttünk álló években!

CitizenGo