Életvédő napot tartanak a kaposvári püspökségen október 8-án, melyre szeretettel várják a papokat, lelkipásztorokat, hitoktatókat, pedagógusokat és minden érdeklődőt.

Az esemény, mely korábbi szakmai tapasztalattól függetlenül mindenkinek szól, a magzatvédelem három alapvető pillérére épül – a megelőzés, a krízis és a gyógyulás kérdésköreit tárgyalja. A rendezvény szervezői konkrét tapasztalatokkal és ötletekkel abban szeretnének segíteni, hogy az életvédelem ügyében elhivatottak Isten kegyelmének közvetítői lehessenek szavaikkal, jelenlétükkel és ha kell, gyakorlati segítségnyújtással.

Forrás: Joppé Evangelizációs Központ; Kaposvári Egyházmegye

Forrás: Joppé Evangelizációs Központ; Kaposvári Egyházmegye

A megelőzés témakörében bemutatnak több olyan kezdeményezést, mely az objektív tájékoztatást és a konkrét segítségnyújtást igyekszik előmozdítani. Ismertetik, hogy milyen szemlélettel és eszköztárral célszerű elindulni, ha például fiatalokat szeretnének az abortusz-prevencióba bevonni. A bajba jutott kismamák lelki vívódásairól, valós krízishelyzetéről, valamint támogatási lehetőségeiről lesz szó a „krízis” blokkban. Az érdeklődők megismerhetnek több hazai kezdeményezést és szervezetet, amelyek konkrét segítséget nyújtanak krízisbe került kismamáknak.

A magzatvesztés áldozatai nemcsak azok a gyermekek, akik az anyaméhben veszítik el az életüket, hanem a környezetük is. Bármilyen okból történt a veszteség (spontán vetélés, abortusz, halvaszületés vagy akár lombikbaba elvesztése), empátiával és szeretettel kell fordulni az érintettekhez. Ehhez ismerni kell, mi zajlik bennük a veszteségfeldolgozás során, illetve, hogy milyen segítségnyújtási lehetőségek állnak rendelkezésre.

Az életvédő nap házigazdája Keresztes Ilona. Előadást tart Földi-Kovács Andrea, Frivaldszky Edit, Máthé Zsuzsanna, a „Fiatalok az Élet Szolgálatában” képviselője; Nagy Attila és Nagyné Tóth Mónika, Udvardy Márton és Udvardyné Tóth Lilla. Kerekasztal-beszélgetésben vesz részt Roska Péter atya, Kovácsné Treer Mária, Szalay Rita, Udvardy Márton és Lilla. Tanúságot tesz Csókay András, Eredics Gergely atya és Fábián Zsuzsanna.

Forrás: Magyar Kurír

Kiemelt kép: YouTube