ARS SACRA ALAPÍTVÁNY

I. János Pál pápa, Ecclesia in Europa című enciklikájában megújulásra hívta Európa nagyvárosait, hogy új lendülettel, a jelenkor kihívásainak megfelelően mutassuk be hitünk gazdagságát a világnak. Szentatyánk indítására Bécs, Párizs, Lisszabon és Brüsszel főpásztorainak közös elhatározásával, valamint az Emmanuel Közösség támogatásával megfogalmazódott a városmissziók terve. A Főváros hamar csatlakozott a kezdeményezéshez, Erdő Péter bíboros úr 2007-re hirdette meg a városmisszió évét,Budapesten.

Dragonits Márta, Kolek Ildikó, Toroczkay Ilona alapítók – úgy gondolták, hogy bekapcsolódva a nagyszabású missziós feladatba, a művészetek segítségével szólítják meg Budapest város különböző vallású, világnézetű lakóit, és megrendezzük az Ars Sacra Fesztivált és a Nyitott Templomok Napját.

Felbuzdulva a lelkes visszajelzéseken, 2008-ban létrehozták az Ars Sacra Alapítványt, amelynek célja a különböző művészeti ágakon belül felszínre hozni és népszerűsíteni a szakralitást. Így 2007 óta minden év szeptember harmadik hetén, a Kulturális Örökség napjaival egy időben megrendezzük az Ars Sacra Fesztivált kísérőrendezvényeivel, a Nyitott Templomok Napjával és 2016 óta az Ars Sacra Filmfesztivállal. Magas művészi színvonalú kulturális programsorozataikkal minden szépre és jóra fogékony ember számára biztosítja annak lehetőségét, hogy értékvesztett világunkban a művészeteken átszűrődő remény, a bennük rejlő szépség segítségével tekintetét, szívét, lelkét felemelve közelebb kerüljön a valódi értékekhez, az Igazsághoz. A Budapestről indult kezdeményezés országossá lett, majd határokon átívelve egyre nagyobb körben hirdetik és erősítik a valódi értékeket: a szép, a jó és az igaz béke iránti igényt.

Tavaly az az Ars Sacra Alapítvány szervezte 52. Eucharisztikus Kongresszus kulturális programjait.

Az Ars Sacra Alapítvány kezdeményezéséhez a Miskolcról – többek között – az Éltető Lélek Alapítvány tavaly sikeresen csatlakozott. Ez lehetővé tette, hogy a helyi programok országos nyilvánosságot kapjanak. Az idén részben az alapítvány tevékenysége által szervezett programokat illesztettünk az országos fesztivál rendszerébe, valamint támogatunk olyan helyi kulturális eseményeket, amelyek méltán érdemesek arra, hogy országosan is megismerjek ezeket az értékeket. Az ARS SACRA fesztivál szinte minden napjára sikerült olyan nívós és egyedi programokat megszervezni, amelyek országosan és a helyi közönség részére különleges élményt nyújtanak. Az ökomenikus szellemiségű kulturális programokra minden érdeklődőt szeretettel várunk.

ARS SACRA ORSZÁGOS KERESZTÉNY FESZTIVÁLHOZ CSATLAKOZÓ PROGRAMOK AZ ÉLTETŐ LÉLEK ALAPÍTVÁNY KÖZREMŰKÖDÉSÉVEL

FAGYÖNGY: IRODALMI MŰSOR SEBESTYÉN MÁRTA KÖZREMŰKÖDÉSÉVEL ÉS MEGEMLÉKEZÉSSEL

Miskolc, Tudomány és Technika Háza

Miskolc, Görgey A. u. 5.

2022.09.17.

Kezdési időpont: 17:00.

Dr. Várhelyi Krisztina