Legutóbb a FOS („Független, objektív sajtó”) kapcsán, ebben a cikkben azt javasoltuk a jobboldali olvasóknak, hogy fütyüljünk rájuk, hadd főjenek a saját levükben, foglalkozzanak ők a tehetségtelen és bukott vezérükkel és a mélyen a színvonal alatti politikusaik napi agymenéseivel.

Mostantól pedig Gyurcsácsné Dobrevával is, akit nyugodtan nevezhetünk bűntársnak, hiszen az Apró-klán tagjaként mindenről tudott. Főként, hogy egy új tanulmány szerint a negatív hírek folyamatos olvasása komoly testi és lelki problémákhoz vezet és erre semmi szükségünk nincs.

Itt hadd nyissak egy zárójelet, hiszen most mindenki azt találgatja, miért kell nekik árnyékkormányt felállítani? A válasz nagyon egyszerű: egyrészt abban reménykednek, hogy a nekünk járó EU-pénzek visszatartása miatt villámgyorsan tönkremegy az ország és majd tömegek jelennek meg az utcákon. Másrészt ezzel erős jelzést küldtek a nyugati „elvtársaiknak”, hogy feliratkoznak a hazaárulók pénzelését tartalmazó hosszú listára. Zárólej bezárva.

És vissza a FOS-hoz és ahhoz a tényhez, hogy a kormány minden árstopot meghosszabbított az év végéig. Nézzük csak meg, mi mindennel hergeltek bennünket és „lelkesítették” a moslékkoalícióra szavazókat.

Index

március 9. – Legalább 200 benzinkút zárhat be az árstop miatt

június 9. – Kiderült, milyen árak lennének, ha megszűnne az élelmiszerárstop

augusztus 20. – 1400 forint lesz egy liter étolaj, ha megszűnik az árstop

444.hu

január 13. – Olcsó, rossz minőségű importáru lepheti el a polcokat

szeptember 13. – Hiánycikk lett az árstopos tej

RTL.hu

április 29. – A kormány a kis benzinkutak nyakára tette a kést

május 17. – Elszabadulhatnak az élelmiszerárak az árstop után

június 9. – Hatalmas áremelkedés jöhet az árstop megszüntetése után

ATV.hu

augusztus 31. – Hihetetlen: Ennyibe kerül majd az étolaj, ha megszűnik az árstop

És így tovább, a teljesség igénye nélkül.

De akad számos, hagyományosan liberális kisebb honlap is, amely szintén beszállt a kórusba.

Egy tavalyi elemzés szerint a „nem kormánypárti” honlapok 76 – 24 százalék arányban vannak többen, mint a vállaltan kormánypártiak. Ennyit az online médiaegyensúly meséjéről.

Házipatika

szeptember 2. – Ijesztő mi várhat ránk ha megszűnik az árstop

Nosalty

augusztus 31. – Brutális árak jöhetnek az árstop lejárta után

Hellovidek

augusztus 31. – Ez egyre sokkolóbb: ennyibe kerül majd az étolaj, ha megszűnik az árstop

Erosito

szeptember 2. – Árstop után ugranak az árak

Világunk

szeptember 7. – Horror árak az árstop után. Ennyit kell fizetnünk majd az étolajért és a cukorért…

Egyébként ez a „mi előre megmondjuk a tutit” magatartás ugyanabból a vélt felsőbbrendűségi érzésből származik, amely hagyományosan jellemző a liberális értelmiségre. Ők azok, akik mindent (is) tudnak, sőt, mindent (is) előre látnak.

Hát, ez most nem jött össze, fiúk.

Kiemelt kép: Bús Csaba