A tisztújításra készülő MSZP-ben a tagság többsége Mesterházy Attilát látná a legszívesebben az elnöki székben, a pártvezetés mégis a mai elnökhelyettes, Komjáthi Imre megválasztásáért fáradozik.

A Magyar Hírlap forrásai szerint Mesterházy kigolyózása, csak a vak nem látja, azt szolgálja, hogy egy szűk kör egyéni érdekeinek, a vagyonfelélésnek senki és semmi ne álljon az útjába.

„Csak a sok okos fikázónak szeretném a tudtára adni: Imre szeptemberben elkezdte a Miskolci Egyetem ÁJK-n (állam és jogtudományi kar – a szerk.) levelezőn a személyi és munkaügyi főiskolai szakot! Tudom, mert én az igazságügyi-igazgatási szakot kezdtem meg, és tegnap közös óránk volt alkotmányjogból. Amúgy a beiratkozásnál be kellett mutatni az eredeti érettségi bizonyítványt, és még jó, ha mindenki tudja, a felvételihez kellett egy tantárgyból emelt szintű vizsga is” – írta közösségi oldalán Kormos Anna, Komjáthi Imre MSZP-s elnökjelölt párttársa.

A párt belső köreiben ugyanakkor sokan kétségbe vonják azt is, hogy a jelenlegi pártvezetés és főként Molnár Zsolt pártigazgató által favorizált elnökjelöltnek, Komjáthinak egyáltalán van-e érettségije.

Az elnökhelyettes életrajzában ugyanis csupán annyit írt, hogy 1999-ben, vagyis 29 éves korában érettségizett, de hogy hol, mely településen, melyik középiskolában, arról nem tett említést sem. Portálunk ennek kapcsán meg is kérdezte ezt az elnökjelölttől, aki írásban ígért választ, ám elküldött kérdésünkre hetek óta nem válaszol.

Vajon miért a titkolózás?

A párton belül mindenesetre nagyon sok a kétkedő, sőt egyenesen katasztrófának tartják Komjáthi elnökjelöltségét. Az MSZP Szimpatizánsok Csoportja közösségi oldalán arról is olvashattunk, hogy a magát tipikus melósnak beállító Komjáthi évek óta a pártvezetés kitartottja, függetlenített elnökhelyettesként évekig havi 800 ezer forintos fizetést kapott az MSZP-től, mellette pedig betették egy fővárosi önkormányzati cég felügyelőbizottságába is, ahol havonta további 161 ezer forintot kapott.

A részben általa alapított Közmunkás Szakszervezetet a közösségi oldalon kamu szakszervezetként írták le, s hozzátették, hogy

a Komjáthi által szervezett Éhségmenet is csak látszat munkáslázadás volt, mivel azon párttagokon kívül egy fia munkás nem volt a menetben.

A szocialisták jelenlegi elnökhelyetteséhez és elnökaspiránsához ennek kapcsán is elküldtük kérdéseinket, ám nem hogy cáfolat, még válasz sem érkezett.

Egy lapunknak nyilatkozó, névtelenséget kérő, Komjáthi tevékenységét közelről ismerő párttársa a Magyar Hírlapnak úgy fogalmazott: „Imre öt-hat éve a pártelnökség kitartottja. Az elnökségi tagságot is csak úgy vállalta, hogyha korábbi fizetését, amit kazincbarcikai munkahelyén kapott, a párt megtéríti. Ez még teljességgel érthető volt, hiszen hat gyermeke van, akiket el kell tartania. Később azonban nagy pénzért elvállalta azt is, hogy az elnökség bábja legyen, amilyenek a függetlenített párttitkárok voltak a pártállam idején, 2022-ben pedig közös listáról betolták a parlamentbe is. Ugye, ezek után senki nem gondolja azt komolyan, hogy ő majd ellenáll annak a folyamatnak, amely jó ideje már párt vagyonának kiszervezéséről szól, s ha keresztülverik azt, hogy az Imre elnök legyen, mindent alá fog írni.”

Forrásunk hozzátette még:

„Imre csupán arra kell, hogy legyen valaki, aki majd a leépülési folyamat végén lekapcsolja a villanyt. Sajnálom azt, hogy ő ezt nem látja, nem érzékeli, miközben most már nincs olyan hét, hogy ne értesülnénk valamelyik pártiroda eladásáról. Gőzerővel folyik a vagyonfelélés.

Mesterházy Attila újbóli kigolyózása, csak a vak nem látja, azt szolgálja, hogy egy szűk kör egyéni érdekeinek senki és semmi ne álljon az útjába. Csak szánni tudom Imrét, s nagyon remélem, a végén nem ő lesz az, akinek esetleg majd be kell vonulnia börtönbe…”

Néhány héttel ezelőtt számoltunk be arról, hogy az MSZP 32 millió forintért adta el Keszthely belvárosában a kétszintes, összesen háromszáz négyzetméteres, százmillió forintnál ránézésre is többet érő ingatlanát. Az ezzel kapcsolatos kérdéseinket elküldtük Tóth Bertalan társelnöknek és Molnár Zsolt pártigazgatónak, akik – Komjáthi Imréhez hasonlóan – nem válaszoltak. E hét hétfőjén Hadházy Ákos zuglói országgyűlési képviselő számolt be arról, hogy a Budapest XIV. kerületében helyi elnökké választott Tóth Csaba feleségének cége – Hadházy szerint mélyen áron alul – megvette az MSZP Thököly úti pártszékházát.

Általánosságban a pártszékház eladásáról elmondható, hogy azok úgy zajlanak le, hogy ezt követően a párt az új tulajdonostól visszabérli az ingatlant, hiszen a tagságnak – már ahol még létezik ilyen szervezet – valahol mégis össze kell jönnie.

„Így a kecske is elvész és a káposzta sem marad meg”

– kommentálta szocialista forrásunk a vagyonfelélési technológiát. A fővárosban például van olyan pártiroda, amelyet havonta 270 ezer forintért bérel vissza a helyi szervezet.

A napokban Siófokról is kaptunk egy fotót, amelyen az MSZP egykori siófoki irodája látható, amely egy önálló telken állt, s szintén vevőre akadt.  Ugyanakkor a város egy másik pontján az MSZP-s képviselő büdzséjéből bérelnek irodát.

Bán Károly / Magyar Hírlap

Kiemelt kép: Facebook