A Himalájában eltűnt Erőss Zsolt és gyászoló özvegye, Sterczer Hilda történetét dolgozza fel a most bemutatott, új magyar játékfilm, Trill Zsolttal és Pál Emőkével a főszerepekben.

A gyász a megérintettség szélsőséges esete, írja Guido Kreppold kapucinus szerzetes A válságok – életünk forduló­pontjai című könyvecskéjében, olyan állapot, amelyben az én cselekvőképessége látszólag megszűnik, személyisége széttöredezik, a dolgok inkább csak megtörténnek vele.

Sterczer Hildával csak megtörténnek a dolgok, peregnek a napok és hetek, miután megkapta azt a hívást a Kancsendzöngáról. A Kancsendzönga a világ harmadik legmagasabb hegye;

Erőss Zsolt – Hilda férje – minden idők legjobb magyar magashegyi hegymászója 2013. május 21-én tűnt el örökre

a társával a 8586 méteres himalájai csúcs alatt, miután műlábbal, serpák, oxigénpalack és egyéb segítség nélkül sikeresen meghódította a veszélyes nyolcezrest.

Fiatal expedíciós társa, Kiss Péter holttestét fénykép is dokumentálta, de Erőss Zsolté sokáig nem került elő, talán 2014-ben készült egy felvétel róla.

Mindketten fent maradtak a hegyen, az úgynevezett halálzónában.

Nagyjából ebből az „alaptáborból”, a halál tényét leszögező bizonyosságból indul Csoma Sándor játékfilmje, a Magasságok és mélységek.

Flashbackek villantják fel egy hegymászó­szerelem kibontakozásának emlékképeit,

Hilda és Zsolt kapcsolatának magasságait és mélységeit, a hegymászás gyönyörű könyörtelenségét vagy könyörtelen gyönyörűségét, a gyermekáldásokat a városi lét párhuzamos valóságában. De „az egész csak egy pillanat”, az emlékképsorok csak ellenpontozzák a film valós cselekményét: egy erős nő egyre reménytelenebb csatáját a gyengeséggel, az életvitel viaskodását a gyásszal.

A gyász a megérintettség extrém esete, amikor „kérdések már nincsenek”, amikor a napok csak úgy elfolynak az élet medrében. Csoma Sándor filmje ennek a megérintettségnek a lelkiállapotfilmje, megrendítő mű a gyászmunka elodázhatatlanságának belátásáról. „Reggelente, amikor felébredek, mindig abban reménykedem, hogy csak rémálom volt ez az egész” – mondja Hilda, s közben a dolog nem vár, Gerdát óvodába kell vinnie, pár hónapos kisfiát életben kell tartania, fogadnia kell a katasztrófára és tragédiára éhes bulvár hívásait és meghívásait.

Azért rendkívüli Csoma Sándor filmje, mert

kellően bátor ahhoz, hogy elkerülje a hollywoodi kliséket,

és csak Hilda belső fejlődésére koncentráljon. Ezt a befelé fordulást jelképezi a sorsfordító telefonhívás pillanatától folyamatosan szűkülő képarány, a szélesvászonból a négyzetesig szűkülő tér, amelyből egyre inkább kirekesztődik a külvilág. Azért is rendkívüli Csoma Sándor filmje, mert ez az Erőss Zsolt nem szuperhős, nem szent, nem mintaférj és mintaapa, hanem egy nehéz személyiség, akit elsősorban a megszállottsága vezérel. Mint ahogy ez a Hilda sem mintaanya, nem példa­mutató özvegy, csak egy a sok közül, akit falhoz vert a tragédia.

Azért is rendkívüli Csoma Sándor filmje, mert ennek a kortárs, Erdélyben gyökerező történetnek a filmre viteléhez a legmegfelelőbb Kárpát-medencei színészeket találta meg: a gyergyói Pál Emőke (Hilda) és a kárpátaljai Trill Zsolt (Zsolt) duója nélkülözi a magyar filmekre jellemző színpadias modorosságot, egy pillanatig sem kételkedünk, hogy őket magukat, a hegymászás szerelmeseit látjuk. A forgatáskor hétéves Nagy Enikő (Gerda) őszinte kifakadásaira pedig – ahogy a cselekmény halad – egyre többször kerülnek elő a zsebkendők a nézőtéren.

Csak Hilda nem sír. Hűvössége már-már kegyetlen. Hogyan is sírhatna, amikor a férje halálán csámcsog a boltos, a show-műsorvezető és a fél ország. Hogyan is sírhatna, amikor ott a két gyerek. „Nem kell doki, egyszerűen csak össze kell szedjem magam, Zsolt sem ment sosem pszichológushoz”, mondja a barátnőjének. „De neki nem kellett eltemetnie a feleségét”, jön a válasz.

Hildának sem kellett eltemetnie a férjét,

mert ő volt a férfi, aki a hegyre ment föl, és nem jött le sosem.

„Azt várom, hogy egyszer csak becsenget”, mondja, a képarány meg csak szűkül. Minden egész eltörik, és amikor a kép már majdnem elsötétül, amikor védtelenné válunk a gyengeségben, amikor már nincs tovább, jön a kegyelem.

A megérintettségből fakad a megváltás, már jöhet a sírás.

Csoma Sándor filmje, 2022. szeptember 22-étől látható a mozikban.

Muray Gábor írása a Mandiner hetilapban jelent meg.

Kiemelt kép: Juno11 Pictures