Nagy volt az érdeklődés, közel ezren vettek részt a Nemzeti Színház nyílt napján, amelyet általában a magyar dráma napjához kapcsolódva rendez a teátrum. A pandémia miatt utoljára 2019-ben volt hasonló esemény. Idén egy másik évforduló is apropót adott az ünneplésre: 20 éves a színház Duna-parti épülete, a nyílt nap programjai részben ehhez is kötődtek.

Az idén is a Kulisszajárás volt a legsikeresebb a programok közül, amit Kováts Karolina, a színház protokollfőnöke vezetett. Ez a program is kapcsolódott a 20 éves épület tematikájához, így Siklós Mária, Ybl Miklós-díjas magyar építész, a színház tervezője fogadta az érkezőket, és mesélt az épület keletkezéstörténetéről.

AZ ÉRDEKLŐDŐK EZUTÁN A BALETT-TEREMBE MENTEK, AHOL KÜLÖNBÖZŐ FELADATOK KÖZÜL VÁLASZTHATTAK, AKI JELENTKEZETT, SEGÉDKEZHETETT AZ ÉPPEN ZAJLÓ PRÓBÁBAN, VILÁGOSÍTÓKÉNT, HANGOSÍTÓKÉNT, ÖLTÖZTETŐKÉNT PRÓBÁLHATTÁK KI MAGUKAT AZ ÖNKÉNTESEK.

Az óránként induló csoportok tagjai ezután a művészeti titkárság munkájával ismerkedhettek meg, az utolsó csoportok egyike a vezérigazgatói irodába is beleshetett,

AHOL VIDNYÁNSZKY ATTILA KÉSZSÉGESEN MUTATTA BE A MUNKÁJÁT, ILLETVE VÁLASZOLT A FELMERÜLŐ KÉRDÉSEKRE.

A látogatók ezután megnézték Törőcsik Mari öltözőjét, majd az Egri csillagok jelmezeiből és díszletmakettjéből álló kiállítást, ezekről Tordai Hajnal jelmeztervező, illetve Székely László díszlettervező beszélt a kíváncsiaknak.

Külön program volt a nyílt napon az Ádámok és Évák Ünnepének sorsolása, amelyen a 15 résztvevő középiskolás csapat tagjai megtudhatták, melyik színt kell majd eljátszaniuk Az ember tragédiájából a következő programon.

AZ ALKALOM IS KÜLÖNLEGES LESZ, MIVEL 2023-BAN ÜNNEPELJÜK MADÁCH IMRE SZÜLETÉSÉNEK 200. ÉVFORDULÓJÁT.

Forrás és teljes cikk: Origo

Kiemelt kép: Nemzeti Színház