Átvette a budapesti DK vezetését másfél évvel az önkormányzati választások előtt Gyurcsány Ferenc, aki azt is kijelentette: „el fogjuk adni az Apró-villát egy éven belül”.

Már az első ötven perc is izgalmas és erős mondatokat hozott a Partizán Gyurcsány-interjújában, de a java csak ezután jött.

Az egész Gulyás Márton felvetésével kezdődött, aki rákérdezett egy értesülésre, miszerint Gyurcsány átvette a budapesti DK elnökségét. Mint kiderült, az értesülés igaz volt, az eddigi elnök, Trippon Norbert „visszament” Újpestre, ahol polgármesteri ambíciói vannak.

Mivel Gyurcsány fővárosi elnöksége összefüggésbe hozható a 2024-es választásokkal is, Gyurcsányt megkérdezték, hogy a DK támogatni fogja-e Karácsony Gergelyt a két év múlva esedékes önkormányzati választáson.

„Nem alapértemezett, hogy támogatjuk” – jelentette ki Gyurcsány. Arra a kérdésre, hogy ez miért van, Gyurcsány azt mondta, hogy „amit neked mondanék, az neki nem lenne jó. Ha neki nem jó, az nem jó ellenzéknek”.

Később kiderült:pár hete beszélt erről a témáról Karácsonnyal, fenntartásait neki is elmondta. Leszögezte azonban, hogy nem szabott feltételeket, mert nincs abban a helyzetben.

„Karácsony Gergely egy meglehetősen kicsike pártnak a volt elnöke. Olyan kicsike párté, aminek nem lesz meghatározó többsége a következő fővárosi közgyűlésben. Ezek fontos történetek. Ki határozza meg, és milyen módon és milyen háttérrel, hogy mit akarunk csinálni a fővárossal?” – forgatta tovább a kést a főpolgármesterben Gyurcsány.

A főpolgármester a legmagasabb választott közjogi méltóság. A főpolgármester vezeti a szabadság városát az önkénnyel szemben. A főpolgármester ezt a lehetőséget, hogy egy politikai közösséget megszervezzen az önkény kormányával szemben jól használja-e, vagy sem?” – folytatta Gyurcsány.

A főpolgármesternek az a dolga, hogy felújítsa a Blaha Lujza teret és legyen biciklisáv az Üllői úton, vagy az a dolga, hogy megszervezi a legszabadabb magyar város közösségét az önkénnyel szemben. Ez a dilemma. Én azon azon az állásponton vagyok, hogy ez egy súlyos politikai lehetőség és felelősség”.

„Amivel Karácsony Gergely a te megítélésed szerint nem kielégtően élt?” – jött a riporteri kérdés. „Ezt már te mondtad” – válaszolta Gyurcsány.

A beszélgetés utolsó része is tartogatott meglepetéseket. Gyurcsány Ferenc kérdésre válaszolva elmondta, hogy egy éven belül el szándékozák adni az Apró-villát. Állítása szerint nem a támadások miatt, hanem mert hárman maradak ott.

A Klára, a Marci meg én, és Klára ráadásul az idejének a felét Brüsszelben tölti. Hát, ott kóválygunk abban a hatalmas nagy házban, hát mi a csudát csinálunk mi ott?” – indokolta Gyurcsány.

2022plusz:

Ez utóbbi mondat épp olyan álszent hazugság, mint amilyet körülbelül 20 éve szinte minden nap hallunk a bukott miniszterelnöktől. Valójában arról van szó, hogy egy zsidótól elzabrált villát  – mint „ősbűnt” olyannyiszor emlegette a jobboldal, hogy a Apró-klán úgy gondolja: azzal, hogy eladják és máshova költöznek, elejét vehetik a további támadásoknak. Tévednek.

Forrás: Mandiner

Kép: Origo