Budán a 2. számú választókerületben azért kell a lakóknak az urnák elé járulniuk, mert meghalt a képviselőjük, a DK-s Tompa János, aki  2019-ben 49,46:39,67 százalék arányban verte meg a fideszes Bálványkövi Istvánt, a bronzérmet a Kétfarkú Kutya Párt színeiben indult Kalóczkai Attila Gyula (10,87 százalék) szerezte meg.

Három évvel ezelőtt a 14 körzetből tízet nyert meg az ellenzék, így a városvezetés a polgármesterrel együtt 12 képviselőből áll, a Fidesz-KDNP-nek pedig 8, a Kutya Pártnak 1 politikusa van a II. kerületi önkormányzatban. Így a választás eredménye nem befolyásolja a baloldal képviselő-testületi többségét.

A kampány feszültségét az is fokozza, hogy a választási bizottság pénteken kimondta,

jogsértően kampányolt Őrsi Gergely MSZP-s polgármester Nagy Eszter, az ellenzék jelöltje mellett.

A Mandiner.hu birtokába jutott határozat szerint Őrsi névre szóló, elsőbbséggel postára adott levelekben kampányolt az ellenzék jelöltje mellett. A bejelentő szerint az MSZP-s kerületvezető mindezt nem politikusi vagy magánszemély minőségében tette, hanem kifejezetten polgármesteri szerepkörben.

A kiküldött levelekben Őrsi Gergely többször is nyilvánvalóvá tette, hogy mint a kerület polgármestere szól a címzettekhez.

Lapunk megtudta, a Helyi Választási Bizottság pénteken hozott határozatot az ügyben, és a testület tagjai 3-2 arányban megállapították, hogy a kerületvezető a szabályokat megszegve kampányolt Nagy Eszter mellett. A Helyi Választási Bizottság megállapította: az ominózus levél, amely az egyik jelölt támogatására buzdítja a címzetteket, a választói akarat befolyásolására irányul és ezek alapján kampányeszköznek minősül.

Mindezek mellett videófelvétel is készült arról, hogy ismeretlenek letépték a kerületben a Fidesz jelöltjének, Bálványkövi Istvánnak a plakátjait. A képviselő-jelölt erre úgy reagált:

„Sajnálom, hogy a baloldal számára a választási kampány nem az itt élő emberekről szól, hanem a rongálásról. Én valóban a budai polgárokért szeretnék dolgozni, a biztonságot és fejlődést szem előtt tartva.”

A Békés megyei Hunyán azért írtak ki időközi voksolást, mert a képviselő-testület nyáron kimondta a feloszlását. A községben a polgármesteri tisztségre hárman pályáznak: egy jelölt a Fidesz-KDNP színeiben, ketten pedig függetlenként. A négy képviselői helyért nyolcan indulnak. Az időközi választáson 524-en adhatják le voksukat.

A Komárom-Esztergom megyei Dunaalmáson a polgármester lemondása miatt kell választást tartani. Három független jelölt indul a tisztségért, a választói névjegyzékben 1375-en szerepelnek.

A Pest megyei Zebegényben szintén a polgármester lemondása miatt lesz időközi választás. A polgármesteri posztért négy független jelölt indul, a településen 1051-en szavazhatnak.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kisnamény roma nemzetiségi választói települési nemzetiségi önkormányzati képviselőket választottak volna ma, de a választás a szükséges számú jelöltek hiányában elmarad.

Szavazni reggel hattól este hét óráig lehet.

Forrás: Mandiner

Kiemelt kép: Facebook