A kitűnő Molnos Angéla lélektantankönyvet írt – egyetlen idegen szó nélkül. Purizmus – mondja az idegen szavak tudásfitogtató imádója. Egyetértek! – mondja anyanyelvünk szigorú kapuőre. Az igazság e kettő között van, mint oly gyakran: csak akkor érdemes idegen szót használni, ha a szóban forgó jelenségre, fogalomra stb. nincs jobb magyar kifejezés.

Márpedig a nyelvi idegenszerűségek hemzsegnek napjaink nyelvhasználatában.

Számos newsroom ontja a brékinget (breaking news-t), pedig közvetíthetnének a magyar nyelvű „hírszobák”, szerkesztőségek „legfrissebb hírek”-et, „vezető hírek”-et. De nem. Sőt, megtudhatjuk azt is a médiából, melyik celeb („híresség”, ismert médiafigura) hol shoppingol (vásárol). Ami pedig a diákkorú, a nyári táborba készülő gyerekeket illeti: „hagyjuk mi is, hogy csemeténk offline legyen egy hétig” – tanácsolják egy internetes oldalon. Értsd: a táborozás idején ne keressük unos-untalan pl. telefonon, ne zökkentsük ki a közösségi életből, legyen a tanuló e pár napra kikapcsolva a szülői házzal való kommunikációból, hagyjuk kikapcsolódni.

Eljátszom a gondolattal: nyelvünk olyan elképesztően gazdag szókincsű óvója, mint mondjuk az író Szabó Dezső (1879–1945), „ha feltámadna, s eljőne” közénk, a 21. század második évtizedébe, milyen leckét adna nekünk nemzetféltésből és nemzetszeretetből, e nagy érzésegyüttes aktív részeként pedig az anyanyelv védelméből és szeretetéből! Ha itt élne közöttünk, vajon mit írna például a mindennapi beszéd, írás és a médianyelv állapotáról? Epébe mártott tolla alól találónál találóbb pamfletek, szatírák, mai nyelvhasználók könnyfakasztóan nevettető paródiái szaladnának ki sorban…

Lelki szemeimmel látom, amint ez a nagy ember egy őszi délután kényelmesen letelepszik egy dizájnos (jól megtervezett, vendégcsalogató) hazai pubban (azaz kulturált kocsmában). Aztán furcsállná, hogy a főszakács (konyhafőnök, konyhai vezető) helyett az executive chef ajánlásával fogyasztható ott különleges pancake (amerikai palacsinta) vagy gratinírozott ratatouille (csőben sütött francia lecsó), s bizonyára csodálkozna azon is, hogy welcome drinkkel (üdvözlő-, köszöntőitallal) kínálják. Hallaná, hogy ami az ő magyar szótárában húsos császárszalonnát tartalmaz, az ott baconnel készül, s amit javasolnak hozzá, azt lime-nak mondják, pedig nem egyéb az, mint zöldes-sárgás citrusból, „zöldcitrom”-ból készült hűsítő… Mindez talán már – tréfásan szólva – too much volna neki (amint oly gyakran halljuk ezt is a „túl sok” helyett).

Feszengeni kezdvén, érzékelné, amint a szemközti falra szerelt plazmatévé épp futó adásában ékes „magyarsággal” backstage-nek nevezi a műsorvezető a színfalak mögötti társalgót.

Kérvén az újságot, írónkat odaültetnék az internet elé. Szemöldökét fura játékba hozva érzékelné: a megkeresett online-felület csak úgy ontja a – szintén szép „magyar” szóval – brékinget, breaking news-t (friss híreket). Hökkenten hallaná, amint a vendégek kusza, a magyarba angol szavakat tűzdelő szövegömlenyt borítanak egymásra; egyebek mellett arról bájcsevegnek, ki hol shoppingolt (vásárolt), s milyen „komoly kihívás”, challenge (magyarul: próbatétel, feladat) az egyik munkahelyen, ha „beüt” a baby-boom (a gyermekszületések száma robbanásszerűen emelkedik).

 Késő este pedig azt tapasztalná a szomszédos vendéglátóhelyen, hogy aki felszolgálja neki a kapucínert, magyarul a kevés tejjel vagy tejszínnel készített feketekávét, azt itt barbacknek hívják (ő a bártender segédje), pedig – gondolná magyarul – pultos ő, csapos.

Az is megütné ott a fülét, hogy a tegnapi események beszámolójában is mily gyönyörű, költői „magyar” szavak röppennek a légbe: a feszten (fesztivál, vigalom, összejövetel, találkozó) minden fullra cool (remek, tökéletes) volt (azaz a rendezvény kitűnően sikerült), az egésznek volt egy trendi feelingje (divatos stílusa, mai érzésvilága). Az after party (a nagyobb esemény utáni mulatság) végén pedig mindenki tuti(ra) happy (az olasz és angol szó magyarul: biztosan, százszázalékosan boldog) volt. S értesülne rögtön arról is, hogy mindezt mellesleg az egyik közösségi website-on (a világháló egyik közösségi honlapján) egy span (haver) máris posztolja (közzéteszi), sőt lehet, hogy még az exe (a korábbi, a volt, a régi kedvese, barátnője) is „dob rá” egy lájkot (tetszését nyilvánítja).

Közben e „trendi”, idegenszerűségeket árasztó beszédből az is kiderülne, hogy az egyik macsó rappernek (a rapzene kigyúrt, „szívtipró” művelőjének, illetve kedvelőjének) születésnapja van, s köszöntőként sok rapfan (a rapzene kedvelője, rajongója) torkából felharsanna a „Happy birthday to you!”. Ezt hallván, valami ilyesmire gondolna az Elsodort falu és vagy éppen az Egyenes úton szerzője: talán – anélkül, hogy maradinak neveznének bennünket – még maradhatunk ennél a jókívánságnál: boldog születésnapot! S szeretettel énekelhetjük a 134. zsoltár 3. versét: „Megáldjon téged az Isten, / A Sionról kegyelmesen, / Ki teremtette az eget, / A földet és mindeneket.”

S miközben nyelvzseniként, a felesleges idegen (nyelvi) szavak és idegenszerűségek – köztük anglicizmusok özönét érzékelvén – azon tűnődne jeles írónk: melyik országba is vetette a sors, hallaná, amint egy-egy távolabbi asztalnál a köszöntők, az italok-ételek érkezése közben többen felkiáltanak: va(o)u! (wow!) Azt akarván közölni (ám a vélhetően gyér szókincsük akadályt gördít efféle mondandó kinyilvánítása elé): Nagyszerű! Remek! Elsőrangú!

Látomásom vége szerint ekkor fordulna ki a helyiségből e tíznél is több nyelven értő írófejedelmünk. Visszarévedve gyermekkorára, visszhangoznának fülében otthonos kolozsvári állathangok, köztük egy-egy kutyaugatás hangfoszlánya, az, hogy egy-egy házőrző szájából milyen megnyugtatón, óvón hangzott ez a „vau”. Regénycímét (Segítség!) biztosan nem kiáltaná a levegőbe, de lélekben tán felkiáltana, s kérdést szegezne a ködfalra: immár az emberek is ugatnak?!

Nyelvünk e nagy művésze – ismerve szatirikus vénáját – mindezek után valószínűleg azon is elkezdene elmélkedni: bizony, ezt a mai embert csak egy lépés választja el attól, hogy négy lábra ereszkedjen… Igen, mert négylábú barátainknak jól áll a „vau”, ők így „mondják”, nekik ez a természetes kommunikációjuk. De mindezt lépten-nyomon hallgatni egy-egy kétlábú – egy-egy ember – szájából…

Szerző: Arany Lajos, a Reformátusok Lapja anyanyelvi lektora, a Debreceni Médiaakadémia tanára