Az Európai Bizottság titkos tanulmányt készített, amely szerint túl gyorsan hozta meg a szankciós döntéseket, és mindezt politikai nyomásra tette. A Magyar Hírlap újságírója, G. Fehér Péter készített interjút Christopher Davisszel, az oxfordi egyetem professzorával, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) által szervezett MCC Budapest Summit nemzetközi konferencián.
– Egy személyes kérdéssel kezdeném. Ön a szovjet–orosz gazdaság kutatója. Miért választotta ezt a területet?
– A hetvenes évek közepe táján nagyon keveset tudtunk a Szovjetunióról. Vonzott az ismeretlenség, a szovjet tervgazdaság keltette fel a figyelmemet. Ezért változtattam eredeti elképzelésemen, előzőleg ugyanis a harmadik világ országait tanulmányoztam, Nicaraguában és Etiópiában éltem. Cambridge-be mentem, és megváltoztattam a PhD-témámat, a szovjet tervgazdaság tanulmányozása mellett döntöttem. Eredeti ötlettel kellett előállnom, ezt várta el tőlem a PhD-dolgozatomat elbíráló szuperrevizor – aki a szovjet ügyek szakértője volt –, így a szovjet egészségügy finanszírozásának feldolgozása mellett tettem le a voksom. Moszkvába utaztam, tíz hónapot töltöttem el ott, megtanultam oroszul, és beleástam magam a témába. Befejeztem a PhD-met, és akadémiai állást kaptam. Úgy látom, hogy nagyon jól döntöttem, mert a Szovjetunió és Oroszország mindig érdekes lesz.
– Mindennek ellenére ön korábban már publikált cikkeket az orosz–ukrán gazdasági egyensúlyról. Előre látta, hogy a két ország között háborús konfliktus lesz?
– Nem vagyok túl sikeres a jóslásokban. Valóban az orosz–ukrán gazdasági egyensúllyal foglalkoztam, az erre gyakorolt hatásokat vettem górcső alá. Ukrajnában az első törés 2014-ben történt, a Majdan téren hatalmas tüntetések voltak, elmozdították a törvényesen megválasztott elnököt és kormányt, egy új kormány alakult, Oroszország annektálta a Krímet. Moszkva ellen gazdasági embargókat vezetett be az Európai Unió, az Egyesült Államok, ismét hidegháborús hangulat kerekedett. Abban az időben publikáltam egy tanulmányt, amelyben kifejtettem, hogy Oroszország ellen már 1917 óta folyamatos háborús szankciók vannak életben, és ennek ellenére mégsem sikerült megtörni a hatalmas országot. A szovjetek már a kezdet kezdetén rugalmasan reagáltak a szankciókra. Kiépítették a gazdaság finanszírozásának nagyon világos és áttekinthető rendszerét. Két kategóriát állapítottak meg. Megkülönböztették a magas és az alacsony prioritási ágazatokat. A védelmi ipar az előbbibe, az egészségügy az utóbbiba került.
– Ön szerint hosszú távon bevált ez a módszer, a Szovjetunió kezelni tudta a hidegháború alatt a gazdasági kihívásokat?
– Szerintem igen. A Szovjetunió szuperhatalommá vált a hidegháború alatt, csak egy példát mondok: ötvenezer tankkal rendelkezett. Ennyi fegyver előállításához komoly háttér szükséges, és ekkorra már a Szovjetunió ipari nagyhatalomként létezett. A védelmi ipar a legjelentősebb szektorként működött. A Szovjetunió gyakorlatilag mindent gyártott, és ebbe a polgári felhasználású termékek is beletartoztak, például a gépkocsi. Moszkva nem tört meg, változatlan maradt a politikai, állambiztonsági és a tervgazdasági struktúra.
– A nyugati világ nem látta előre, hogy az Oroszország elleni szankciók hatástalanok lesznek a szovjethatalom bukása után is? Miért nem változtatott az elképzelésein, amikor 2014-ben megint a büntetések alkalmazása mellett döntött?
– Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia a fentiek alapján egyszerűen rutinszerűen alkalmazta a szankciókat Oroszország ellen, de ezek hatása meglehetősen korlátozott volt, legfeljebb csak szimbolikus jelentőségűek és nem elrettentő erejűek voltak. A Nyugat részéről nem volt túl észszerű, hogy Oroszország ellen belebonyolódott egy gazdasági hadviselésbe, és többlépcsős szankciókat hozott a Kreml ellen. Például kormányzati szinten, de alacsonyabb szinten – társadalmi szervezetek, privát cégek, bankok – is büntetni akarták az oroszokat. Viszont mindez spontán döntések alapján és nem tervezetten történt. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a gazdasági szankciók nem váltották be a kitervelőik elképzeléseit.
A Magyar Hírlap teljes cikke itt olvasható.
Szerző: G. Fehér Péter
Kép: Hegedűs Róbert