Vasárnap ismét az 1956. október 23-i forradalomra, valamint a köztársaság 1989-es kikiáltására emlékezik az ország. Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója a Magyar Nemzetnek elmondta, hogy idén a kormánypártok nem tartanak külön ünnepséget, valamint reagált arra, hogy Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció árnyék-miniszterelnöke az évforduló alkalmából utcára hívja az embereket.

„A Fidesz–KDNP politikusai méltóképpen fognak megemlékezni az 1956. október 23-i forradalom évfordulójáról”

– közölte a lap megkeresésére Hollik István. A Fidesz kommunikációs igazgatója a Magyar Nemzetnek elmondta: a kormánypártok idén nem tartanak központi ünnepséget. Továbbá elárulta, hogy helyi, választókerületi szinten lesznek majd megemlékezések a 66 évvel ezelőtti forradalmi eseményekről.

„Ne felejtse el, hogy tizenhat éve az utcán gyurcsányista kardlapokkal találkoztunk”

– rögzítette a kormánypárti politikus azzal kapcsolatban, hogy Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció árnyék-miniszterelnöke október 23-ra utcára hívta az embereket, és tüntetésre buzdított. – Aztán a Gyurcsány-párt ne felejtsen el megemlékezni az 1956-os forradalom hőseiről, miután azoknak a szellemi örökösei, akik vérbe fojtották a forradalmat – figyelmeztetett Hollik István.

Zalaegerszegen mond beszédet a miniszterelnök

A kormányfő a Mindszenty József életére épülő és azt bemutató Mindszentyneum-Mindszenty József Látógatóközpont új épületének ünnepélyes átadásán szólal fel Zalagerszegen -mondta Havasi Bertalan, a Miniszterelnök sajtófőnöke.

Hagyományosan az október 23-i nemzeti ünnep fontos eseménye szokott lenni Orbán Viktor miniszterelnök beszéde, amire tavaly a Civil Összefogás Fórum által szervezett békemenet végén került sor. Egyúttal a rendezvényen emlékeztek a kormánypártok és politikusaik az 1956-os eseményekre. Tavaly a békemenet az országgyűlési választást megelőző időszak egyik első, fontos mérföldköve volt, a nagyjából félmillió ember részvételével zajló eseményen pedig Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy miért fontos a kormánypártok és támogatóik közös kiállása.

„Néhány erőtlen baloldali párt miatt nem kellene ennyien összegyűlnünk, de ez ne tévesszen meg bennünket! Ami igazán számít, az a baloldal nemzetközi hátországa, a pénz, a média és a hatalom, ami őket támogatja. Ezt csak több millió magyar együtt tudja legyőzni és kiszorítani az országból”

– fogalmazott egy éve a miniszterelnök. 2020-ban a koronavírus járvány miatt az 1956-os forradalom évfordulójához kapcsolódó rendezvényeket csak szűk körben vagy egyáltalán nem tartották meg.

Két éve Orbán Viktor a nemrég elhunyt Wittner Máriával, 56-os szabadságharcossal emlékezett október 23-a évfordulójáról, miután egy Gloria Victis 1956 feliratú, nemzeti színű szalaggal átkötött koszorút helyeztek el a forradalom emblematikus budapesti helyszínén, a Corvin közben, az ’56-os pesti srác emlékművénél. Ismert: október 23-án két évfordulóra is emlékezik az ország, mivel szimbolikus módon az 1956-os forradalom után 33 évvel, 1989-ben ezen a napon kiáltották ki a Magyar Köztársaságot, ami a rendszerváltás egy fontos mérföldköve volt. Az Országgyűlés 1991-ben nyilvánította hivatalos nemzeti ünneppé október 23-át, amit a 2012-es alaptörvény is megerősített.

Forrás: Magyar Nemzet

Címlapkép: Videofelvételrõl készített kép az 1956-os forradalom és szabadságharc 65. évfordulóján tartott Erzsébet téri megemlékezésrõl 2021. október 23-án.
MTI/MTVA