Mit látsz, Laca?

Lemezborítókból ígért kiállítást a Főfotó Galéria. A bemutatott anyag több is, kevesebb is a vártnál: a magyar rock történetének néhány ikonikus pillanatát láthatjuk összegyűjtve, olyan felvételeket, amelyek évtizedek óta élnek az agyunkba beégve.

A történet szerint amikor a fotós az első Edda-lemez elkészülte előtt megkérdezte Pataki Attilát, mi az elképzelése a borítóval kapcsolatban, ő a következőt felelte: „sejtelmem sincs, de átkozottul kemény legyen”. Az átkozottul helyett ő egy olyan szót használt, amit nem szoktunk leírni, és ez csak azért fontos, mert jól mutatja, mennyire fontos és tudatos volt már akkor is egy debütáló zenekar számára az imázs kialakítása. Amint az a Főfotó Galéria (VIII. Baross utca 10.) fotókiállításának megnyitóján elhangzott, a borítóhoz szükséges fotó alapját egy vastag vasajtó adta.

Az analóg korszak fiataljai még emlékeznek rá, hogy a lemezhallgatás sok esetben nem háttértevékenység volt. Az ember kivette a tokból a frissen vásárolt vinylt (akkori nevén bakelitet), ismerős jelenségként üdvözölte a finom pattogást, amelyet a lemez és a papír által okozott elektrosztatikus feszültség keltett, a vinyl jellegzetes illatát, aztán leült az erre a célra rendszeresített fotőjbe, hogy elkezdje hallgatni a megnyugtató sercegéssel induló szerzeményt. Zenehallgatás közben a borítót tanulmányozta, a képeket nézegette, a szerzők nevét olvasgatta, a számok címét tanulgatta.

Nem magyar találmány, hogy a lemezborítónak el kell adnia a produktumot. A rock nem megengedte, hanem követelte, hogy a zenészek és a borító tervezői meghökkentő, egyedi ötlettel álljanak elő. A már említett Edda lemezborítói a külvárosiasságot, a peremlétet, az iparvárosok kultúráját igyekeztek közvetíteni, a Karthago elefántos borítói egy saját univerzumot és legendáriumot próbáltak felépíteni, ahogyan a Hungária vagy a Dolly Roll borítófotói is.

A Főfotó Galéria kiállítása elsősorban a hard és a progresszív rock, valamint az alternatív (régebbi nevén: underground) zene előadóira koncentrál. Van itt fotó Cseh Tamás Antoine és Desiré-albumáról, az Edda I. és II.-ről, meg a KFT Macska az úton című albumának hátoldaláról: az a bizonyos, soha nem feledhető kocka a négy festett arcú pasiról, akik a radiátor mellett kuporognak egy teljesen üres parkettás szobában.

Az igazság az, hogy a kiállítás tervezői nem minden esetben a kész borítóképeket tették ki, és olyan felvételeket is bemutattak most, amelyek valójában nem lemezen jelentek meg. Az említett KFT-fotó például egy másik beállítást mutat, mint ami megjelent, az A.E. Bizottság legismertebb fényképe pedig (a zenekari tagok egy hosszú, fehér abrosszal terített aszalt ülnek körül merev pózban, középen egy klasszikus piros zománcos fazék) nem került rá egyik borítóra sem, a sajtóban jelent meg, onnan ismerős. Ahogy a Syriusról készült felvételből sem lett lemezborító.

Végül is a lényeg: a Főfotó Galériában, amely egyébként egy kávézó belső terme, látható egy kicsi, de látványos merítés az elmúlt évtizedek rockfotózásából. Kell ennél több?

Forrás magyarhirlap.hu