Idén másodszor is kifizetik a 13. nyugdíjat az arra jogosult nyugdíjasoknak. Az év végi nyugdíjkiegészítés azonban alacsonyabb lesz, az eredeti 13. nyugdíj összegének 70 százaléka. A szlovák parlament kedden jóváhagyta a vonatkozó törvénymódosítást, melyet gyorsított eljárásban vitatott meg. A javaslatot mind a 139 jelenlevő képviselő támogatta.

„Az árak és a szolgáltatások jelentős drágulása miatt nem elegendőek a nyugdíjasok megsegítésére eddig elfogadott intézkedések” – állt a munkaügyi tárca indoklásában. A minisztérium emlékeztetett, hogy idén januárban 1,3%-kal emelkedtek a nyugdíjak, júliusban pedig korábban megkapták a 13. nyugdíjat az idősek, 50 és 300 euró közti összegben.

Ezért a hagyományos időben, az év végén e módosítás nélkül már nem kaptak volna nyugdíj-kiegészítést. A felsorolt intézkedések a minisztérium szerint az első félévben részben kompenzálták a nyugdíjasok számára az áremelkedéseket. Ebben az időszakban a nyugdíjas infláció 11,8% volt.

„A második félévben is folytatódott a nyugdíjas infláció növekedése, az IFP pénzügyi elemző intézet 2022 júniusi előrejelzése szerint összességében 12,4%-os lesz. Az év első 8 hónapjában átlagosan 12,6% volt a nyugdíjas infláció” – közölte a minisztérium.

Az eredeti javaslat szerint novemberben folyósították volna az újabb nyugdíj-kiegészítést, de a parlament egyetértett Miloš Svrček (Sme rodina) módosító javaslatával, így decemberben lesz kifizetve. A 13. nyugdíj-kiegészítés ismételt kifizetése 207,6 millió eurójába kerül a szlovák államkasszának.

Forrás: felvidek.ma

(Címkép: illusztráció/pixabay.com)