Vasárnap óta töröm a fejemet, vajon miért? És hogyan? Vajon váltógazdaság működik-e a baloldalnak nevezett globalista társaság berkeiben? Kitenyésztett trágicákkal van-e dolgunk, vagy a politikai hovatartozás miatt bukkannak fel újra és újra mocskos szájú ifjú nőneműek azon az oldalon?

Mert ugye volt az a bizonyos Nagy Blanka nevezetű. Akit azért favorizált a globalista slepp, mert nála alpáribb, bunkóbb, trágárabb nem akadt a soraikban. (Na jó, a lópikulát tábláján mutogató lódoktor, bizonyos Hadházy „Tapló” Ákos talán még versenyre kelhetett vele.) Külön érdeméül tudták be, hogy nőnemű egyed (nem nő, mert a nők nem lehetnek ilyen mocskos szájúak), ráadásul „a jövő reménysége”, mert még le sem érettségizett. Jelzem, ha az én gimnáziumomba járt volna, akkor nem járt volna oda továbbra is, mert az oktatási intézményt is minősítik a tanulói.

Persze globalistáéknál minden csoda három napig tart, a pajzsra emelt idiótát, mint mellékterméket, néhány hét után le is húzták a vécén. Azt hittük, végleg elmerült a csatornában, de tavasszal belezokogta a kamerába, hogy ő marad Olaszországban, mert ez a tahó magyar nép az Orbánékra szavazott. Arra azért még nagyon kíváncsi lennék, most, hogy Itália földjén Orbán-barát kormányt választottak, hová menekül az említett véglény…

De ne csüggedjünk, ha nincs Nagy Blanka, van helyette egy másik, nem kevésbé ocsmány szájú üdvöske, bizonyos Pankotai Lili. Ennek is kilógnak a szájából a férfi nemi szervek, de közben ezt az alkatrészt úgy emlegeti, mintha ő is rendelkezne vele. Biológia elégtelen! Ez a szőke izéke biztosan otthonról hozta kellemes modorát, az ilyet általában tanulja az ember. Vélhetőleg drága szülei mosolyogva, kedélyesen hallgatták, hisz leányuk csak azt adta vissza, amit tőlük hallott. Lehet, hogy anyu és apu is szemrebbenés nélkül illeti a másikat a nemiséghez kapcsolódó legtuskóbb kifejezésekkel. Ellenkező esetben Lilikét biztosan nem engednék többet emberek közé.

Nem értem, hogyan keletkeznek ezek a tőről metszett őstahók? Elültetik és locsolják őket, míg meg nem nőnek? Vagy kifejezetten képzik erre a feladatra? Esti mese gyanánt a „legmocskosabb magyar kifejezések gyűjteményéből” olvasnak fel nekik? Vagy van egy titkos globalista bunkóképző? És ha van, miért csak nőstényeket vesznek fel oda? (a megnevezéssel a normális lányoktól, hölgyektől, asszonyoktól való elhatárolódást kívánom kifejezni) Hiszen még a tábláját lengetve bemutatkozó Hadházy is csak egy alkalommal, és akkor sem élőszóval bizonyította proliságát.

Persze nem ismerjük ennek a Lilitahónak a hátterét, indíttatását, legfőképpen pedig nincs információnk az elmeállapotáról sem, Lehet, hogy nem is trágár, csak beteg.

Kedves globál-mocskolódók. Lehet ünnepelni az új „sztártrágárt”, lehet örömködni a minősíthetetlen kifejezésein, de vigyázat! A stílus maga az ember. Akinek ez tetszik, az vegye csak magára nyugodtan Trágica Lili kifejezéseit. És lehet háborogni azon, hogy „nekimegyek” a szerencsétlen fiatal, romlatlan leánykának, mert milyen alapon támadok valakit, aki a szívéből beszélt?

Olyan alapon, kedveseim, hogy a romlatlan nőnemű ennél romlottabb már aligha lehet. És olyan alapon, hogy a száján kifröccsenő mocskot ő maga köpi ki, márpedig aki amit mond, viselje következményeit.

Távol álljon tőlem, hogy a globalistáknak akár csak a levegővételével is egyetértenék, de a történtek után én kérek elnézést. Ők úgysem teszik meg. Lilike szavaival élve…de inkább nem élek vele.

Szerző: ifj. Tóth György

(Címkép: képernyőkép/Hír tv)