Komoly küzdelmeket folytatott az utóbbi években a magyar kormány azért, hogy megszűnjön Brüsszel negatív diszkriminációja a nukleáris energiával szemben – jelentette ki Szijjártó Péter. A miniszter a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség konferenciájára érkezett az Egyesült Államokba, és hangsúlyozta: hazánk biztonsága és versenyképessége szempontjából elodázhatatlan a paksi bővítés.

Folynak a földmunkák és a kormány tervei szerint jövő novemberben megkezdődik a betonöntés,  2030-ig pedig elkészül Paks-2 – közölte Szijjártó Péter Washingtonban, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) miniszteri tanácskozásán. A külgazdasági tárca vezetője hangsúlyozta: Magyarország, de egyébként egész Európa energiabiztonsága, valamint a környezet védelme érdekében nem lehet hátat fordítani a nukleáris energiának. Szerinte az atomenergiaellenes politika alapvetően hibás, és ideológiailag vezérelt. „Akik ellenzik, Csernobilra és Fukusimára szoktak hivatkozni, de ez olyan, mintha azt mondanánk: ha történik egy autóbaleset, többé nem ülünk autóba” – mutatott rá Szijjártó Péter.

A tárcavezető kitért arra is, hogy hazánk azon kevés országok egyike, amely az elmúlt években úgy tudta növelni a gazdaságát, hogy közben csökkent a karbonkibocsátása, s ez nagyrészt a nukleáris energiának köszönhető. A fenntartható fejlődés pedig elképzelhetetlen az atomerőművek nélkül. Szerinte mindez nemcsak gazdasági, hanem szuverenitási kérdés is, ezért Budapest határozottan kiállt minden olyan szankció bevezetése ellen, vagy éppen a visszavonásáért, amely a polgári felhasználású atomenergetikai projekteket és együttműködéseket érinti.

A magyar gazdaság húzóágazata az járműipar és az akkumulátorgyártás. Mindkettő kifejezetten energiaigényes, a fejlődésünk és a versenyképességünk megőrzése pedig elképzelhetetlen Paks-2 nélkül – fűzte hozzá, kiemelve: akik támadják ezt a projektet, az orosz befolyásról szoktak beszélni, ám a valóságban ez egy nemzetközi beruházás, amiben részt vesz például a General Electrics és a Siemens is.

A Magyar Hírlap teljes cikke itt olvasható.

Kép: MTI