A választókorú magyarok csaknem 90 százaléka szerint nem szolgálja az ország érdekét, hogy Dobrev Klára vezetésével megalakult a Demokratikus Koalíció (DK) baloldali árnyékkormánya – közölte október 10. és 12. között ezer ember telefonos megkérdezésével készült közvélemény-kutatására hivatkozva pénteken az Alapjogokért Központ az MTI-vel.

A közlemény szerint a sorozatban negyedik választáson kétharmados vereséget elszenvedő magyarországi baloldal „tetszhalott” állapotba került, ebből a vert helyzetből igyekezett Gyurcsány Ferenc pártelnök és felesége, Dobrev Klára előnyt kovácsolni a DK-nak akkor, amikor a szankciópárti árnyékkormány felállításáról döntött.

A demokratikus legitimitással nem bíró, azonban a 2010 előtti kudarcos baloldali politikában „kipróbált” tagokból létrehozott „kabinet” felállítására egy „ellenzéki alternatíva” felmutatása miatt volt szükség, legalábbis Gyurcsányék szerint – fogalmaztak.

A „balliberális alternatíva elutasítottságát azonban híven tükrözi”, hogy az árnyékkormány megalakítása a válaszadók 89 százaléka szerint nem szolgálja Magyarország érdekét, és mindössze 10 százaléknyian azonosították a DK politikai akcióját az ország érdekében álló lépésként – írták.

„Mindez egyértelmű visszajelzés Dobrev Klára és árnyékkormányának tagjai számára, ugyanis az adatok fényében a múlt héten 11. születésnapját ünneplő Demokratikus Koalíció legfeljebb a baloldalt ajándékozta meg az árnyékkabinettel”.

Megalakítása vélhetően pusztán azt a célt szolgálja, hogy e szimbolikus gesztussal is kifejezzék: ha az ország felett nem is tudják, de a baloldalon átveszik a teljes irányítást – tették hozzá.

Ezzel összefüggésben a válaszadóknak már egy nagyobb része, 30 százalék mondta azt, hogy az ellenzék érdekében áll az árnyékkormány, ugyanakkor csaknem 70 százaléknyian azon a véleményen voltak, hogy e lépés még az ellenzék érdekét sem szolgálja – áll az Alapjogokért Központ közleményében.

MTI

Fotó: Facebook